Magyarország legnagyobb gazdasági problémája az úgynevezett természetes növekedési ráta alacsony szintjében mutatkozik meg, fejtette ki Bod Péter Ákos. Ezen belül is ennek a mutatónak három olyan tényezőjében kell keresnünk a lemaradás egyik fő okát, mint a foglalkoztatás, a tőke, illetve a produktivitás csekély mértéke. A professzor által elemzett diagramok tanúsága szerint Magyarország 1999 óta aggasztó mértékű csökkenést produkál ezeken a területeken, amely azonban az előadó szerint nem végzetes, hanem alakítható állapot. Ennek kezelése azonban messze túlmutat a puszta gazdaságpolitikán, hiszen olyan átfogó, és lassan, nehezen változó tényezőket kell formálni hozzá, mint a tudatosság, vagy az általános attitűd.

Mindez nagyban köszönhető annak, hogy hazánk a régió egyik legmélyebben eladósodott állama, így míg 2008 után a lengyelek és a csehek bővíthették közkiadásaikat a vállalatok és a társadalom megsegítése céljából, addig nekünk nem maradt már erre lehetőségünk. A fentiek érzékeltetése végett Bod Péter bemutatta Magyarország gazdasági, bevételi „hőségtérképét", mely többségében hideg, fagyos régiókat mutat, jelezve az adott részek stagnálását, recesszióját. Mivel a Közigazgatási és Igazságügyi Hivatalban megrendezett esemény témája Magyarországon túlmenően Európa kérdése volt, a professzor felvillantotta Európa hasonló térképét is, melyen láthatóvá vált a kontinens ötfelé történő széttagoltsága.

Ehhez kapcsolódva Antonio Martino, olasz külügyi miniszter az Európai Unió szemszögéből közelítve a széttagoltság problémáját kifejtette az USA és az EU között feszülő azon ellentétet, hogy míg mindkét óriás közös valutát használ, addig Amerika tagállamainak nem kell attól rettegniük, hogy ki kell segíteniük bajba jutott társukat. Ez a teher azonban nagyban nyomja Németország, vagy éppen Franciaország vállát, ha Görögország, vagy Spanyolország helyzetét nézzük. Ez a kötelezettség, valamint a segélyek nyomán fellépő külső követelések nagyban hozzájárulnak a közösség presztízsének csökkenéséhez. Martino szerint a válság egyik fő oka, és tanulsága, hogy akárhogyan is szeretné a politikai elit és a lakosság egyszerre elérni a gazdasági növekedést, és a magas költségeket jelentő jóléti állami berendezkedést, a kettő nem hozható párhuzamba egymással. Mindezt jól példázza Svájc és Svédország esete is, hiszen míg korábban a két ország 2., illetve 3. helyen állt az OECD gazdasági növekedési listáin, addig a közkiadások felpörgetésével utóbbi mára az első 10-be sem kerül be, Svájc pedig továbbra is előkelő helyen áll.

Kapcsolódó cikkek