brusszel


Ezer főt elbocsát, de haladékot kap a Dunaferr

Figyelő Online - Halaska Gábor
2013.07.01  14:00   
mail
nyomtatás
Nem 30-40,inkább 15 százalék körüli, mintegy ezer fős lehet első körben a leépítés a Dunaferr csoportnál, ám jó hír, hogy a tulajdonos nem szándékozik elzárni a pénzcsapokat, kitart az éppen elműködő, tavaly több mint 8 milliárd forint üzemi veszteséget összehozó cégcsoport mellett.
A Figyelő értesülései szerint a Dunaferr tulajdonosok jelentős reorganizációs tervet jelentettek ugyan be, de nagyon bíznak a piaci helyzet javulásában, így a következő években nem szándékoznak a Dunaferrt éltető keleti pénzcsapokat elzárni, vagy akár a gyártást leállítani, a céget feldarabolni, vagy eladni. Ez nagyon jó hír a dolgozóknak (pontosabban többségüknek) és persze a magyar gazdaságnak, a termelő iparnak hiszen a tavaly 1,75 millió tonna acélterméket gyártó Dunaferr bevétele 300 milliárd forint körül volt.

A létszámleépítés ugyanakkor most már nem halogatható tovább, mert az iparági átlagnál a kapacitást s figyelembe véve, 30-40 százalékkal többen dolgoznak a dunaújvárosi cégcsoportnál. "Ez nem jelenti azt, hogy ilyen nagy mértékben kell csökkenteni a dolgozók létszámát, de mindenképpen jelentős racionalizálás kezdődik el" - jelentette be e héten Jevgenyij Tanhiljevics vezérigazgató. Az online sajtóban megjelent 40 százalékos leépítés tehát erős túlzás, ez még talán a reorganizáció által jobban érintett adminisztratív munkaerő körében is sok, bár Tanhiljevics konkrét számot nem mondott. A Figyelő korábbi háttérinformációi szerint az első körben ezer körül lesz az elbocsátandók száma. A tíz cégből álló csoport most 7522-es létszámából 685 a kölcsönzött munkaerő, de az ezres szám a kölcsönzötteken felül értendő.

A vezetés szerint ugyanis a cég fő problémája (az épp rossz piaci helyzet mellett) a magas fix költség. Tény, hogy a csoportban a havi bruttó átlagkereset kiemelkedően magas, közel 390 ezer forint, ami legalább harmadával magasabb, mint az ágazati átlag. A csoporttal kapcsolatban örömteli hír, hogy a termelőegység lelkét adó kohókat nem állítják le teljesen. Holott üzletileg indokolt lenne, ám szociális szempontok miatt az I-es kohó felújítása melett döntöttek, igaz a rosszabb állapotú II-est mindaddig üzemeltetik, amíg csak lehet, hogy minél később kelljen az épp álló I-esre pénzt költeni. A tulajdonos a 2004-es magánosítás óta 150 millió eurónyit (közel 45 milliárd forintot) ruházott be, amiben nincs benne a cég vételára. Bár 2008-ig összesen több tízmilliárd volt a nyereség, 2008 után veszteségbe fordult. Tavaly már üzemi szinten a konszolidált EBITDA 36 millió dolláros veszteséget mutatott, ami több mint 8 milliárd forintnak felel meg.


Ráadásul a termelés fenntartásához a cégcsoportba tartozó Alcsevszki Acélkombinát hitelbe szállítja a kohó alapanyagul szolgáló bugát. Ez 300 millió dollárnyi (mintegy 70 milliárd forintnyi) cégen belüli kölcsönt jelent, amelynek visszafizetésére hat hónap haladékot kapott a vasmű. A cégvezetés ugyanakkor optimista: bízik a piaci folyamatok javulásában és a reorganizációs programban. Olyannyira, hogy további (igaz szerényebb) beruházásokat is bejelentett. A meleghengermű kritikus részeire jövőre mintegy 50 millió euró értékben költenek, és a legfontosabb, hogy a 2013-as évben már nem szeretnének veszteséget termelni.

No, persze a leépítésekkel kapcsolatos csatákat még meg kell addig vívni a szakszervezetekkel. Az idén februári hat napos sztrájk azonban inkább azt mutatta: a dolgozók kevéssé látják át, hogy az éppen csak elműködő, elketyegő gyár nagyobb átalakítás nélkül egyszerűen végveszélybe kerülhet, ami nemcsak ezer, de mind a közel 7 ezer munkahelyet veszélyezteti néhány éves távon.

mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.



Kiegyezés a székely–holland sörháborúban

Magyar politikai siker is a Csíki Sör Manufaktúra és a Heineken kiegyezése - állítják kormányzati informátoraink.

Bajban a taxisok réme

Lemondott az Uber elnöke, Jeff Jones, miután a cég háza táján egymást érték a botrányok.

Alternatív valóságok

Igencsak eltérő a NOB és a helyiek véleménye 
a tavalyi ötkarikás játékok hagyatékáról, de a rengeteg gond mellett van azért néhány sikersztori is.

Jönnek az automata áruházak

Egyre több, főként a fizikai világban aktív nagyáruház vezeti be a legkülönfélébb online és elektronikus eladásösztönző praktikákat.

top200