brusszel


Fazekas: kedvezőbb áron lehet majd sertést vásárolni

Figyelő Online
2013.11.09  14:32   
mail
nyomtatás
A néhány napja bejelentett áfacsökkentésnek köszönhetően kedvezőbb áron lehet majd sertést vásárolni - mondta Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter szombaton, a kilencedik nemzetközi hurkatöltő fesztivál megnyitóján Tápiószentmártonban.
A tárcavezető hangsúlyozta, hogy az élő és félsertés áfájának jövő januártól hatályos 22 százalékpontos csökkentése segít a sertéstartókon, a feldolgozókon és hozzájárul a munkahelyeket megőrzéséhez. Hangsúlyozta: a feketegazdaság az elmúlt években jelentős méretűvé vált, ám a döntés elősegíti az ágazat fehéredését, hiszen 5 százalékos forgalmi adó mellett már nem lesz érdemes feketén importálni, illetve feldolgozni.

"Arra számítunk, hogy stabilizálódik az ágazat, több sertés lesz, s ennek hatása meg fog jelenni a fogyasztói árakban is" - mondta.Az idén kilencedik alkalommal megrendezett tápiószentmártoni nemzetközi hurkatöltő fesztiválra többek között Erdélyből, a Felvidékről, Csehországból és Bulgáriából is érkeztek csapatok - közölte az MTI-vel Turi Istvánné főszervező. A versenyben 50 csapat vesz rész, az eseményre érkező vendégek száma eléri négyezret.
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.