brusszel


Még hónapokig maradhat a kötvényvásárlási program

Figyelő Online
2013.11.21  10:34   
mail
nyomtatás
Az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) szerda este közzétette az október 29-30-i kamatdöntő ülésének jegyzőkönyvét. A Fed vezetői arra számítanak, hogy a gazdaság helyzetének javulásával csökkenteni lehet a kötvényvásárlási program mértékét a "következő hónapokban", de ennél pontosabb dátum nincs.
A jegyzőkönyv alapján a Fed vezetői további ötleteket keresnek arra, hogy alacsonyan tudják tartani az alapkamatot a jelenlegi havi 85 milliárd dolláros kötvényvásárlási program vége után is. A Fed tagjai sok témát érintettek, de kevés esetben volt teljes egyetértés.

Felmerült annak a lehetősége, hogy azelőtt csökkentsék a kötvényvásárlásokat, hogy javulnának a gazdasági kilátások. Néhány vezető ekkor azonos mértékben csökkentené az államkötvények és a jelzálogkötvények vásárlását, de volt, aki az államkötvény-vásárlások gyorsabb csökkentése mellett érvelt.

Szó esett a 6,5 százalékos munkanélküliségi célszám lefelé módosításáról, de néhányan attól tartottak, hogy ez a változtatás rontana a Fed hitelességén.

A munkanélküliségnek az elmúlt egy évben tapasztalt csökkenése ugyanakkor lehet, hogy túlhangsúlyozza a munkaerő-piaci helyzetben végbement javulást.A munkanélküliségi célszám mellett felmerült konkrét inflációs célszám kitűzései is.

Az ebből származó előnyöket azonban "bizonytalannak és mérsékeltnek" ítélték a tagok.

A jegyzőkönyv szerint a Fed elképzeléseit tükröző előre mutató "forward guidance" rendszerének átalakítása növelné az átláthatóságot a banknál. A legtöbb vezető szerint érdemes megfontolni a kötelező banki tartalékszint fölött félretett tőke után járó kamatok csökkentését is.

A Fed tagjai szerint az amerikai fiskális politika már nem annyira szigorú, de még mindig gátja a gazdasági növekedésnek.

Az amerikai kormányzati rendszer októberi leállásának gazdasági hatásai csak átmenetiek voltak, de a költségvetési viták állandósulása árthat a gazdaságnak és a fogyasztói bizalomnak is.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.