brusszel


220 milliót kap a Balaton

Figyelő Online
2013.08.28  16:50   
mail
nyomtatás
Partvédőművek-, parkok és vízbiztonság fejlesztésre, valamint kiemelt rendezvények támogatására fordítják azt a 220 millió forintos fejlesztési forrást, amelynek gyorsított menetben, még az idén történő felhasználásáról döntött a Balaton Fejlesztés Tanács (BFT) szerdai rendkívüli ülésén Siófokon.
Augusztus közepén született kormányhatározat arról, hogy a rendkívüli kormányzati intézkedésekre szolgáló tartalékból átcsoportosítanak 220 millió forintot balatoni fejlesztésekre.

A BFT még februárban határozott az idei évre vonatkozó, 280 millió forintos fejlesztési forrásigényéről. A tanács elnöke ennek alapján kezdeményezett egyeztetést a Miniszterelnökséggel és a Nemzeti Fejlesztési Minisztériummal. Végül a közelmúltban 220 millió forintos fejlesztési forrás biztosításáról született meg a döntés.

Szerdán a tanács tagsága megvitatta a forrás felosztását, miszerint vízparti és egyéb közösségi területek fejlesztésére 122 millió, közbiztonság és vízbiztonság fejlesztésre 50 millió, továbbá a kiemelt rendezvények támogatására 40 millió forintot fordítanak.

A maradék összeg szolgál a pályázatok lebonyolítására.Hídégi József (Fidesz), Fonyód polgármestere kezdeményezte, hogy a rendezvényekre szánt keretet csoportosítsák át a partvédőművek fejlesztésére, hiszen ezen a téren a rendelkezésre álló támogatásoknak legalább ötszörösére lenne szükség régóta. Bóka István (Fidesz), a BFT elnöke, Balatonfüred polgármester elvetette a javaslatot, mint mondta, a Balatonnak nagy szüksége van az utószezonban is a rendezvényekre, amelyek esetében ráadásul könnyebben biztosítható a támogatási forrás felhasználása, mint a beruházásoknál.

Márpedig a cél az, hogy a régió élni tudjon a lehetőséggel, és ne ragadjon bent semmi a támogatási forrásból - mondta.A rendkívüli ülésre azért volt szükség, mert a forrás felhasználásának feltétele, hogy a fejlesztéseket, programokat november közepéig megvalósítsák, december 10-ig pedig ki kell fizetni a támogatásokat. A Somogy, Veszprém és Zala megye által érintett Balaton-régiós önkormányzatok, illetve önkormányzati tulajdonú cégek pályázhatnak majd a keretre a várhatóan szeptember elejétől megjelenő pályázatokon.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.