brusszel


Félmilliárdot szán a kormányzat a jövő évi világháborús megemlékezésre

Figyelő Online
2013.11.16  12:18   frissítve: 2013.11.16 13:45
mail
nyomtatás
Félmilliárd forintot fordít a kormány pályázati úton az első világháború százéves évfordulójával kapcsolatos méltó megemlékezésekre - mondta Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes a veszprémi Első Világháborús Centenáriumi Emlékbizottság szombati ülése utáni sajtótájékoztatón.
Az igazságügyi és közigazgatási miniszter arról beszélt, hogy a kormány által alapított Első Világháborús Centenáriumi Emlékbizottság fél éve végzi munkáját, amelybe bevonják a Magyar Tudományos Akadémiát és a közmédiát is.

Elmondta: a centenárium alkalmából nemzetközi konferenciákat, találkozókat és kiállításokat szerveznek. A tanácskozásokra példaként említette a hét elején Európa nagy háborúja és az új világrend születése címmel megtartott nemzetközi történészkonferenciát.

Helyi rendezvényekkel, kezdeményezésekkel is bővítik a megemlékezések körét - tette hozzá. Utóbbiakat félmilliárd forintos keretből pályázati úton támogatja a kormány. Pályázni nemcsak az első világháborús relikviák, dokumentumok gyűjtésére, feldolgozására lehet, hanem önálló tudományos művek és fordítások megjelenésének támogatására, az első világháborús emlékművek helyreállítására, megújítására, a témával kapcsolatos filmforgatókönyvekre, kulturális rendezvényekre, művészeti tevékenységre, az első világháború eseményeit felidéző, illetve a centenáriumhoz kapcsolódó számítógépes játékok fejlesztésére.
A pályázatokat a tervek szerint még idén kiírják.

A veszprémi centenáriumi bizottságról szólva a miniszterelnök-helyettes, aki a testület ülésén az országos bizottság elnökeként vett részt, elmondta, az elsők között az alakult meg az országban, és élen jár a programok kidolgozásában, tartalmas, színvonalas rendezvényekkel készül, és pályázatot készített elő az első világháborús hadisírok gondozására.

Porga Gyula (Fidesz-KDNP), Veszprém polgármestere elmondta: a Földesi Ferenc nyugalmazott ezredes kezdeményezésére létrejött emlékbizottság harmadik ülését tartotta szombaton, részletesen megvitatva a 2014-16-os centenáriumi programokat; a bizottságban minden érintett városi intézmény részt vesz.

A tervezett kiállításokhoz és kiadványokhoz felajánlásokat várnak a családi archívumokból - tette hozzá.
Kiemelte: a bizottság egyik fő célja, hogy a diákoknak megfelelő információt juttassanak el az első világháborúról, valamint méltóképpen gondozzák az első világháborús hadisírokat itthon és külföldön is.

Földesi Ferenc megjegyezte: Veszprém mindig katonaváros volt, és ma is az, ezért is fontos, hogy illően emlékezzenek a város - nemcsak a katonák, hanem a civilek - az első világháborúban tanúsított példás helytállására, különös tekintettel a város akkori vezetőjére, Komjáthy Lászlóra.
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.