brusszel


Felpörgő panelfelújítások

Figyelő Online - Halaska Gábor
2014.01.12  11:00   
mail
nyomtatás
Fellélegezhetnek az építőipari cégek, ha februárban végre a támogatott lakásfelújítások is elindulnak mintegy 27 milliárd forint értékben. Sőt, 2020-ig akár 500 milliárd forintnyi beruházást is stimulálhat az érkező harmadik panelprogram.
Németh Lászlóné fejlesztési miniszter pár hete jelentette be, hogy kinyitják a több mint három és fél éve elzárt pénzcsapokat. E szerint 2014 februárjától 8,9 milliárd forintnyi támogatással a 2009-10-ben pozitívan elbírált, de pénz híján ki nem fizetett panelpályázatok most végre forráshoz jutnak.

Mindezt visszafogott optimizmussal fogadták az ágazatban érdekelt vállalkozások. Bár számos, szigeteléssel, nyílászárókkal, épületgépészettel, megújuló energiákkal foglalkozó céget megkerestünk, a többség csak annyit mondott: üdvözlik a kezdeményezést, és bíznak a korábbinál gyorsabb megvalósításban.

Az óvatosság persze érthető az elmúlt évek után, amikor a kormányzat finoman szólva sem öntötte a pénzt a szektort munkával ellátó pályázatokba (lásd a grafikont). A második panelfelújítási program 2010 óta parkoló pályán volt. Most, mivel a támogatás 33 százalékos, könnyen kiszámolható, hogy ez 2014 tavaszán közel 27 milliárd forintos építőipari megrendelést jelent.

A fejlesztési tárca (NFM) részéről olyan program ígérete is elhangzott, amellyel a 2014-2020-as uniós ciklusban összesen akár 500 milliárd forintnyi épület-korszerűsítés is megvalósulhat.

Hogy fogadják mindezt az ágazatban még talpon maradt cégek, illetve a szakértők?
Ez is kiderül a Figyelő csütörtökön megjelenő 2014/02-ik számából.

mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.



Kiegyezés a székely–holland sörháborúban

Magyar politikai siker is a Csíki Sör Manufaktúra és a Heineken kiegyezése - állítják kormányzati informátoraink.

Bajban a taxisok réme

Lemondott az Uber elnöke, Jeff Jones, miután a cég háza táján egymást érték a botrányok.

Alternatív valóságok

Igencsak eltérő a NOB és a helyiek véleménye 
a tavalyi ötkarikás játékok hagyatékáról, de a rengeteg gond mellett van azért néhány sikersztori is.

Jönnek az automata áruházak

Egyre több, főként a fizikai világban aktív nagyáruház vezeti be a legkülönfélébb online és elektronikus eladásösztönző praktikákat.

top200