brusszel


Ferenc pápa: a munkanélküliség oka a gazdasági rendszer

Figyelő Online
2013.09.22  11:22   
mail
nyomtatás
Ferenc pápa, a katolikus egyház feje elítélte "azt a gazdasági rendet, amelynek középpontjában a pénznek nevezett bálvány áll" vasárnap Cagliariban, Szardínia olasz sziget központjában mondott beszédében.
A Szentatya szerint a világ olyan gazdasági rendszert választott, amelyben "a pénz parancsol", és ennek következménye a munka hiánya, a munkanélküliség. "Munka nélkül nincs emberi méltóság" - mondta a pápa.

Ferenc pápa visszaemlékezett saját szüleire, akik Olaszországból Argentínába vándoroltak, és az 1929-es világválság miatt megszenvedték a munkanélküliséget. "Ez a szenvedés összetöri a reményt és az emberi méltóság érzetét" - hangsúlyozta.

A sokezres tömeg előtt mondott beszéde után a Szentatya szakszervezeti vezetőkkel találkozott, majd fölkereste a Cagliari Miasszonyunk, a Jó Szelek Úrnőjének (Virgine de Bonaria) kápolnáját, ahol misét pontifikált.

Argentína fővárosa, Buenos Aires helyén spanyol aranyvadászok 1536-ban alapították az első települést, és azt a Cagliari Miasszonyunk után nevezték el. Ferenc Buenos Aires érseke volt márciusi pápává választásáig.
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.