brusszel


Fidesz: talpra állhat a magyar sertéságazat az áfacsökkentéssel

Figyelő Online
2013.11.09  11:46   frissítve: 2013.11.09 11:12
mail
nyomtatás
A Fidesz szerint talpra állhat a nehéz helyzetben lévő magyar sertéságazat az élő- és félsertés áfacsökkentésének köszönhetően. A kormánypárt szerint a lépéssel több tízezer munkahelyet lehet megmenteni, sőt újakat létrehozni a hazai vidék számára a sertéstartásban és sertésfeldolgozásban.
A Fidesz az MTI-hez szombaton eljuttatott közleményében emlékeztet, hogy a magyar sertésfeldolgozók és -termelők az ágazatban kiemelkedően magas, 30-40 százalékos feketegazdaság miatt évek óta komoly gondokkal küzdenek.

A 2014. január 1-jétől a jelenlegi 27 százalékról 5 százalékra csökkenő áfakulcs az élő- és félsertésre vonatkozóan a kormánypárt szerint jelentősen növeli a hazai feldolgozók versenyképességét és segíti a magyar sertéshús sikeres exportját, valamint hazai keresletét is.

A magyar sertésstratégia megvalósításával 2020-ig a kétszeresére nőhet a jelenleg alig 3 milliós állatállomány, valamint közel 20 ezer új munkahely jöhet létre. Az ágazat fejlődni akarását jelzi, hogy a legutóbbi, állattartó telep korszerűsítése pályázaton mintegy 25 milliárd forint támogatási összeg áll rendelkezésre a sertéstartók részére, az új, 2014-2020 közötti vidékfejlesztési program pedig kiemelten fogja kezelni az állattartó ágazatokat - áll a Fidesz közleményében.

MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.