brusszel


Figyelő-klub: így jártak a családok az szja-változásokkal

Figyelő Online - Baka F. Zoltán
2014.02.21  10:42   
mail
nyomtatás
Ritka az olyan család, ahol mindkét kereső az alsó jövedelmi kategóriákba tartozik, ezért az szja-terhelés alakulásáról készített kimutatások nem mindig tükrözik hűen a családokra jutó terhek tényleges változását - mondta a Figyelő-klub legutóbbi estjének vendége, Pankucsi Zoltán, az NGM helyettes államtitkára.
Az adórendszer átalakítása beváltotta a hozzá fűzött reményeket, a költségvetés konszolidációja sikeres volt, a hiány 3 százalék alá került - jelentette ki Pankucsi Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium adóügyi helyettes államtitkára, aki csütörtök este a Figyelő-klub vendége volt. A pódiumbeszélgetésen a végéhez közeledő kormányzati ciklus adóintézkedései kerültek mérlegre, de az esemény résztvevői is kifejthették álláspontjukat az internetes szavazások során.

Pankucsi Zoltán fontos változásnak nevezte, hogy jövedelmek helyett a fogyasztásra került a hangsúly a közteherviselésben. A beszélgetés során több, a kivetítőn elhelyezett grafikon is vitatémát szolgáltatott. Az ábrák az adóterhelés megoszlását mutatták be különböző jövedelmi sávokban. Az adatok azt mutatták, hogy inkább a felső jövedelmi kategóriákban volt érzékelhető a nettó keresetek erőteljes növekedése, a legalsó szinteken viszont pozícióromlás következhetett be az egykulcsos szja hatására, a minimálbér emelések ellenére is. A helyettes államtitkár ezzel kapcsolatban úgy vélekedett, hogy ritka az olyan család, ahol mindkét kereső a legalsó jövedelmi szintekhez tartozik, s ide számítva a különböző kedvezményeket (mint például a családit) is, elmondható, hogy az egyik keresőnél esetleg jelentkező pozícióromlást kompenzálhatja a másik kereső jobb jövedelmi helyzete.

Nagyjából az uniós átlag környékén van a magyarországi adóék, vagyis amennyi teher rakódik a bérekre - derült ki a beszélgetés során. Csehországban valamivel alacsonyabb, Belgiumban viszont nagyobb az adóék.
Más adónemek, így az áfa is szóba került az est során. A csalások elleni intézkedések során figyelemmel kell lenni az EU irányelveire - hívta fel a figyelmet a helyettes államtitkár, aki fontosnak nevezte a márciusban esedékes tanácsi ülést. Itt a miniszterelnökök kapnak tájékoztatást az áfarendszer megújításának folyamatáról. A célok szerint 2018-tól kellene elindulnia az új szisztémának, de a munka nem halad olyan ütemben, ami egy mélyreható változáshoz szükséges lenne. A beszélgetés alapján arra lehet számítani, hogy a márciusi miniszterelnöki találkozó fordulatot hozhat, a munka ezt követően felgyorsulhat.

Az áfacsalásokkal minden uniós tagország küzd, nem csak Magyarország - mondta Pankucsi Zoltán. Vannak eredményes eszközök, ilyennek nevezte a fordított áfa alkalmazását, amelynek hatására a gabonaszektorban például 70 százalékkal csökkent az export. Ezek fiktív fuvarok voltak - vonta meg a tanulságot.
Kapcsolódó cikkek
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.