brusszel


Fundamenta: az idén kissé növekedhet a lakáshitelezés

Figyelő Online
2013.07.10  14:02   
mail
nyomtatás
A Fundamenta-Lakáskassza Zrt. saját folyósítási adatai, illetve a beérkező hitelkérelmek nagyságából arra következtet, hogy a teljes piacon az összes lakáscélú hitelfolyósítás az idén némileg meghaladja az előző év végtörlesztés nélkül számított, mintegy 140 milliárd forintos értékét - közölte a lakástakarék-pénztár szerdán az MTI-vel.
A Fundamenta szerint az elmúlt években jelentős elhalasztott fogyasztás halmozódott fel a háztartásokban, és a pótlás beindul. Ennek egyik oka az, hogy a jegybanki alapkamat - és egyéb tényezők - hatására lényegesen csökkentek a lakáshitel kamatok.

A piacon jelenleg 8-9 százalék körül állnak a kedvezmény nélküli lakáshitelkamatok, míg egy éve közel jártak a 11 százalékhoz. A Fundamenta is több alkalommal csökkentette a piaci kamatozású áthidaló kölcsöneinek kamatát. Például az azonnali áthidaló kölcsön kamata jelenleg 7,9 százalék, de a megtakarítási időszak lejárta után igénybe vehető normál lakáskölcsön kamatlába - a bevezetése óta - változatlanul 3,9 százalék.

A lakástakarék-pénztár az idén több mint 47 milliárd forint saját lakáscélú hitel folyósításával számol. Ez az elmúlt év - végtörlesztéstől megtisztított - adatához képest közel 7 százalékos növekedés. Az elmúlt egy-másfél év folyósítási statisztikái azt mutatják, hogy az ügyfelek mintegy fele vásárlási céllal – jellemzően használt lakás vásárlására –, negyede felújításra vesz fel lakáscélú hitelt, míg az egyéb célok osztoznak a maradék 25 százalékon.

A Fundamenta - az idei első öt hónap adatai alapján - 15,3 milliárd forint lakáshitel-kihelyezéssel 31 százalékos piaci részesedést ért el.Az is megfigyelhető a piacon, hogy a tavalyi végtörlesztési hullámot követően mára ismét egyre többen próbálják meglévő lakáshitelüket kiváltani a lakástakarékok által kínált konstrukciókkal.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.