brusszel


Roham a tanszerekért: négyszeres lehet a növekedés

Figyelő Online
2013.08.27  12:09   
mail
nyomtatás
A GfK Hungária Piackutató Intézet szerint akár négyszeresére nőhet a tanszerek forgalma augusztusban az idén iskolába lépő tanulók számának emelkedése miatt - derül ki a piackutató elemzéséből, amelyet kedden juttattak el az MTI-hez.
A GfK megállapítása szerint a hipermarketek az idén előrehozták az iskolakezdési akcióikat, de ennek ellenére a szülők júliusban még nem "rohamozták meg" az üzleteket. Az átlagárak a legtöbb kategóriában csökkentek, feltehetően az akciók eredményeképpen.

A papír-írószer (tanszer) kategória összbevétele kis mértékben, 3 százalékkal nőtt a tavaly júliusihoz képest, de az igazi nagy kiugrások augusztusban várhatók.

Az áruházláncok előrehozott akciókkal igyekeztek a fogyasztókat vásárlásra ösztönözni, ezek az akciók a tanszerek, így a füzetek, a füzetborítók, a tollak, a filctollak, a számológépek, a tolltartók, a körzők tekintetében nagyobb összbevételt eredményeztek annak ellenére, hogy ezen termékek átlagárai egyetlen kivételével csökkentek - a golyós/zselés tollak esetében az árak 5 százalékkal emelkedtek. A felmérés szerint legszembeötlőbb mértékben, 23 százalékkal a számológépek ára csökkent júliusban az előző év azonos időszakához képest. Ezt követi 11 százalékkal a körzők, és 9 százalékkal a könyv-, és füzetborítók árának csökkenése.

A 2013. júliusi adatok szerint egyes kategóriák, így az öntapadós post-it jegyzetlapok, szövegkiemelők, rotring ceruzák, radírok, festőkellékek forgalma mérséklődött tavaly júliushoz képest. Ez nem jelenti azt, hogy ezekből nem fognak többet vásárolni 2013-ban, csupán idén júliusban kevesebb fogyott belőlük mint tavaly - közölte a GfK.

Az iskolatáskák forgalma két és félszeresére nőtt 2012 júliusához képest, ennek eredményeképpen pedig a hipermarketek júliusban annyi iskolatáskát adtak el, amennyit az augusztusi főszezonban szoktak. Az árak tavalyhoz képest gyakorlatilag nem változtak, átlagosan 4000 forint körül stagnálnak.

A tanszerek mellett a felsős gyerekek tanulásához már szinte elengedhetetlen IT eszközök forgalma is növekedett 2013 második negyedévében. A növekedést egyrészt a két legerősebb termékcsoport - a notebook-ok és tabletek -, másrészt a kisebb szektorbeli részesedéssel bíró billentyűzetek és háttértárolók piaci teljesítménye generálta.

A tabletek népszerűsége továbbra is töretlen és a kategória egyre meghatározóbb szerepet tölt be az IT szegmensen belül, ám a notebook-ok helyét egyelőre még nem képes átvenni. Míg a notebook szegmensben minimális átlagár-csökkenés volt tapasztalható, addig a tabletek árai jelentősen mérséklődtek a tavalyi év azonos időszakához képest - írta a GfK.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.