brusszel


Gyógyhely minősítést kapott Szigetvár

Figyelő Online
2014.01.28  13:14   
mail
nyomtatás
Gyógyhely minősítést kapott a napokban Szigetvár, amely fejlesztéseket és a turizmus erősödését reméli az Országos Tisztifőorvosi Hivatal (OTH) elismerésétől - mondta el Kolovics János polgármester.
A fideszes politikus közölte, hogy az OTH a helyi gyógyfürdőt, a várat és a várparkot is magába foglaló 15 hektáros terület jó minőségű levegőjének, alacsony zajszintjének ismeretében döntött a minősítésről. Mint mondta, remélik, hogy a jövőben ugrásszerűen nő a Szigetvárra érkező turisták száma, valamint azzal, hogy mostantól új pályázati lehetőségek nyílnak meg a város számára és a minősítés felkeltheti befektetők érdeklődését is, milliárdos beruházásokra kerülhet sor.Kolovics János szólt arról is, hogy a szigetvári fürdő fejlesztésénél nem elsősorban a szórakoztatást, hanem az egészségmegőrzést, a gyógyítást a rehabilitációt kívánják előtérbe helyezni, ezért nem aquapark kialakításában, hanem a városi kórházzal való együttműködésben gondolkodnak.

Mátyás Gergő, a szigetvári gyógyfürdőt üzemeltető Sziget-Víz Kft. ügyvezetője megjegyezte: Magyarországon ezt megelőzően 17, a Baranya, Somogy, Tolna alkotta Dél-dunántúli Régióban pedig mindössze egy települést, Harkányt nyilvánították gyógyhellyé. A Szigetvár által kiérdemelt minősítés alapja a 2007-re 1,2 milliárd forintból kialakított gyógyfürdő, amelyben az évi 120-150 ezer látogató gyógy- és wellness-medencét, jacuzzit, szaunákat, gyógyászati helyiségeket, udvarán pedig két kisebb medencét, egy sportmedencét és egy fedett uszodát vehet igénybe.A fürdőt egy 1966-ban talált forrás 800 méter mélyről feltörő, 62 Celsius fokos vize látja el elegendő nátriumkloridos alkáli hidrogénkarbonátos hévízzel. E minősített gyógyvíz elsősorban mozgásszervi megbetegedések kezelésénél hatékony, de alkalmazható időskori csontritkulásnál, s pajzsmirigy betegségek, nőgyógyászati problémák megszüntetéséhez is. Mátyás Gergő a fejlesztésekkel kapcsolatban elmondta, hogy a közelmúltban megkezdték egy sószoba kialakítását, és tervezik a szaunapark bővítését.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.