brusszel


Győrben 300 új munkahelyet teremtett az Audi

Figyelő Online
2013.10.21  15:36   
mail
nyomtatás
Felavatták hétfőn az Audi győri logisztikai parkját, a járműgyár közelében 10 milliárd forintból épült létesítmény 300 új munkahelyet teremtett.
Az ünnepségen Axel Schifferer, az Audi Hungaria Motor Kft. pénzügyekért felelős ügyvezető igazgatója elmondta: a napi 150 kamionnyi rakomány kezelésére alkalmas logisztikai park feladata, hogy száz százalékos ellátásbiztonságot garantáljon a járműgyárnak, amelybe 30 országból érkeznek a beszállítók termékei.

Hozzátette: a beruházás eredményeként a gyárhoz közvetlen kapcsolattal rendelkező, modern infrastruktúrával felszerelt logisztikai bázison tárolják, készítik elő és osztják el a beérkezett termékeket.

Tallosi Károly, a létesítményt építő és bérbeadóként üzemeltető A-K Építőipari Kft. tulajdonos ügyvezetője elmondta, hogy rekordgyorsasággal, alig öt hónap alatt építették fel a 75 ezer négyzetméteres csarnokot, amelyhez 20 ezer négyzetméternyi külső burkolat tartozik.

A munka során 140 ezer köbméter földet mozgattak meg, 41 ezer köbméter betont, 25 kilométernyi csőhálózatot, 60 kilométer hosszúságú vezetéket építettek be - érzékeltette a beruházás nagyságrendjét.

Az ügyvezető jelezte: nem először építenek logisztikai parkot úgy, hogy bérlőnek adják ki a létesítményt, példaként az amerikai Dana, illetve az Audi-beszállító német Rudolph Logistik Gruppe új győri telephelyét említette.

Tallosi Károly egy korábbi interjúban elhárította az MTI azon kérdését, milyen távra veszi bérbe a létesítményt az Audi, Erről egy tavaly szeptemberi interjúban is csak annyit árult el, "a beruházás értékének megfelelően hosszú távú" bérleti szerződést kötöttek, "mai, sztenderd piaci áron", az összeg és az időtartam azonban üzleti titok.

Rüdiger Buss, a csarnokból az Audi-gyárat kiszolgáló Panopa Logistics ügyvezetésének elnöke az eseményen arról beszélt: autópiaci és kelet-európai terjeszkedésüknek is fontos állomása a csarnok üzembe helyezése, amely évente 30 ezer kamiont szolgál majd ki.

Az Audi győri üzemének teljes vertikumú gyárrá fejlesztéséhez mintegy 900 millió eurós beruházással kezdett neki tavaly nyáron a társaság. A logisztikai park (amelyben beszállítói telephelyek is létesülnek) helyszínére korábban három aspiráns - Győr mellett Gönyű és Pozsony - került szóba.

Az Audi tavaly június végén jelentette be, hogy Győrben valósul meg a beruházás, a döntést gazdaságossági szempontokkal indokolták.

Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.



Kiegyezés a székely–holland sörháborúban

Magyar politikai siker is a Csíki Sör Manufaktúra és a Heineken kiegyezése - állítják kormányzati informátoraink.

Bajban a taxisok réme

Lemondott az Uber elnöke, Jeff Jones, miután a cég háza táján egymást érték a botrányok.

Alternatív valóságok

Igencsak eltérő a NOB és a helyiek véleménye 
a tavalyi ötkarikás játékok hagyatékáról, de a rengeteg gond mellett van azért néhány sikersztori is.

Jönnek az automata áruházak

Egyre több, főként a fizikai világban aktív nagyáruház vezeti be a legkülönfélébb online és elektronikus eladásösztönző praktikákat.

top200