brusszel


Használt gumiból épített utat a Continental Hungaria

Figyelő Online
2013.11.02  10:11   frissítve: 2013.11.02 10:19
mail
nyomtatás
Gumibitumenes aszfaltszőnyeget kapott felújításakor a 3121-es közút 8,4 kilométer hosszúságú, Jánoshida és Jászboldogháza közötti útszakasza, a közelmúltban elkészült beruházás az első az országban, amelynek során ilyen nagyságrendben került az útra gumi alapanyagú kopóréteg. A felhasznált 45 ezer kilogramm gumiőrleményhez a Continental cég által begyűjtött 10 ezer darab gumiabroncsot hasznosította újra a kivitelező.
Ez a beruházás az Euro-Novex Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.-vel, valamint az Euro-Rubber Hulladékhasznosító Kft.-vel több éve folytatott közös munka eredményeként valósulhatott meg" - mondta el Rábai Dániel, a Continental Hungaria Kft. ügyvezetője az MTI-nek. Tájékoztatása szerint a gumiőrleményt egyre szélesebb körben használják fel az útalaptól kezdve az autógyártáson és a gépjárművek gumialkatrészein át, a magas műszaki igényt kívánó termékekhez, a futó- és sportpályák, valamint játszóterek burkolatáig.

A jövőben várhatóan egyre nagyobb arányban kerülhet majd "újragumi" az új abroncsokba is. A gumibitumennel kevert út a normál bitumenes úthoz képest hosszabb élettartamú, kisebb fenntartási költséget igényel, a felülete pedig minden hőmérsékleti tartományban kedvezőbb a közlekedők számára. Ezáltal nő az útszakasz terhelhetősége, kevésbé repedezik és ellenállóbb az alacsony hőmérsékleten kialakuló húzófeszültségekkel szemben. Mivel a gumibitumen az ásványi anyagokhoz kiválóan tapad, így csökken a kátyúk kialakulásának esélye. A felület további kedvező tulajdonsága, hogy alacsonyabb rajta a menetzaj és rövidebb a járművek a fékútja.

Sziráki Károly, az Euro-Rubber Hulladékhasznosító Kft. tulajdonosa arra hívta fel a figyelmet, hogy a közeljövőben a Continental részére begyűjtött gumiabroncsok jelentős része kerülhet majd a feldolgozást követően az utak kopórétegébe.
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.



Kiegyezés a székely–holland sörháborúban

Magyar politikai siker is a Csíki Sör Manufaktúra és a Heineken kiegyezése - állítják kormányzati informátoraink.

Bajban a taxisok réme

Lemondott az Uber elnöke, Jeff Jones, miután a cég háza táján egymást érték a botrányok.

Alternatív valóságok

Igencsak eltérő a NOB és a helyiek véleménye 
a tavalyi ötkarikás játékok hagyatékáról, de a rengeteg gond mellett van azért néhány sikersztori is.

Jönnek az automata áruházak

Egyre több, főként a fizikai világban aktív nagyáruház vezeti be a legkülönfélébb online és elektronikus eladásösztönző praktikákat.

top200