brusszel


Hatmilliárd fele is elég a klubok megmentésére

Figyelő Online - Jandó Zoltán
2013.11.29  15:59   
mail
nyomtatás
A Vasas mérlegében szereplő 3,1 milliárd forintos kötelezettségállomány nem egyenlő a klub adósságállományával, így az egyesület ennek az összegnek kevesebb, mint a tizedét fogja megkapni a szükséges konszolidációra, nem pedig bő 3 milliárdot, mint ahogy azt a klubok vagyoni helyzetét elemző november 25-ei cikkünkben becsültük - jelezték lapunknak a helyesbítést kérő egyesületnél.
Bár a Vasas könyveiben kötelezettség soron valóban jóval nagyobb, összeg szerepel, mint a másik öt kisegített budapesti sportklubnál, ennek magyarázata azonban az, hogy a II., III. kerületihez hasonlóan, de a többi fővárosi klubtól eltérően az angyalföldi egyesület 2004. december 1. óta vagyonkezelésbe vette az általa használt sportlétesítményt - mondta el a Figyelőnek Markovits László, a Vasas elnöke. Mivel az érintett létesítmény esetében a klubnak állagmegőrzési kötelezettsége van, az ingatlan könyv szerinti értéke a szervezet mérlegében eszközoldalon a befektetett eszközöknél, forrás oldalon pedig a hosszú lejáratú kötelezettségeknél is megjelenik, de ennek semmi köze a klub és a hozzá tartozó gazdasági társaságok adósságállományához.

 

Markovits László kiemelte: a tavalyi éves beszámolóban szereplő 3,1 milliárdos kötelezettségállomány nagy része, nagyjából 2,5 milliárd forint ezzel, a vagyonkezelési tevékenységgel magyarázható. Mivel azonban ez valójában csak a könyvekben jelenik meg kötelezettségként, a klub kisegítése során a kormány ezt az összeget természetesen nem annulálja, azaz a tényleges adósságátvállalás jóval kevesebb lesz, mint amire a társaság mérlegéből elsőre következtettek - hívta fel lapunk figyelmét az elnök.

 

Korábbi becslésünknél a teljes klubmentésre is ennyivel kevesebbet, tehát összesen mintegy 3,1-3,2 milliárd forintot fordíthat a kormányzat. Ennek az összegnek a szűk fele, nagyjából 1,5 milliárd forint landolhat a legnagyobb adósnak számító Ferencvárosnál, amelynek tartózásaiért jórészt a labdarúgó csapatot működtető FTC Labdarúgó Zrt. felelős (a cég kötelezettségállománya 2012 végén meghaladta az 1 milliárd forintot).

mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.