brusszel


Holokauszt-emléknap: Ilyen borzalom soha nem történhet

Figyelő Online
2014.01.27  16:07   
mail
nyomtatás
Január 27-ét, az auschwitzi haláltábor 1945-ös felszabadításának napját 2005. november 1-jén nyilvánította a holokauszt áldozatainak nemzetközi emléknapjává az ENSZ-közgyűlés.
Az auschwitz-birkenaui haláltábort 1945. január 27-én szabadították fel az első ukrán front katonái. Az Egyesült Nemzetek Szervezete e napot a holokauszt nemzetközi emléknapjává nyilvánította. Auschwitz, bár sok száz kilométerre van hazánktól, mégis a magyar történelem része. Ez a haláltábor közel félmillió honfitársunk embertelen gyötrelmeinek, megaláztatásának és halálának helyszíne volt.

Hetven évvel ezelőtt, hazánk 1944-es német megszállását követően a náci helytartók és a velük kollaboráló magyar állami szervek közreműködésével beteljesülni látszott Hitler náci Németországának akarata. Alig fél év leforgása alatt könyörtelenül végrehajtották a gettósítást, és deportálták szinte a teljes vidéki magyar zsidóságot. Soha nem felejthetjük el, hogy abban a hetven esztendővel ezelőtti tragikus évben halálvonatok végeláthatatlan sora indult el magyar területekről a náci koncentrációs táborokba. Mint ahogy soha nem feledhetjük el azt sem, hogy ha a háború menete a hitleri Németország és nyilas kiszolgálói szándékai szerint alakul, a gettókba zsúfolt honfitársaink további százezreire is ugyanez a sors várt volna. A magyar zsidók tragédiája egész politikai nemzetünk fájdalma és pótolhatatlan vesztesége. Ezért felhívással fordulok a magyarországi rádiók és televíziók szerkesztőségeihez, arra kérve őket, hogy a maguk lehetőségei szerint segítsék elő, hogy 2014. január 27-én este 7 órakor a holokauszt 69. évfordulója alkalmából 70 másodperces néma gyásszal közösen emlékezzünk meg ártatlanul elpusztított honfitársainkról. Legyen ez a csend közös gyász, a halálba taszított honfitársainkért érzett közös fájdalmunk csendje.

Az ártatlan gyermekek, idősek, nők és férfiak százezrei előtti tiszteletadásunkkal juttassuk kifejezésre nemzetünk egységét és eltökéltségét abban, hogy a szabad és demokratikus Magyarország polgárai semmiféle közösséget nem vállalnak semmilyen emberellenes eszmével vagy ideológiával, sem azokkal, akik a XX. századi történelmünk során a magyar állam nevében követtek el jóvátehetetlen bűnöket saját honfitársaikkal szemben. Hiszem, hogy a néma tiszteletadás közös csendjének ereje hozzájárul ahhoz, hogy felismerjük egymásban a jót, és közösen ítéljük el a rosszat.

Áder János Magyarország köztársasági elnöke


Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.