brusszel


I-Cell Kft.: június közepétől regisztrálhatnak a fuvarozók az ÁAK-nál

Figyelő Online
2013.05.25  20:03   
mail
nyomtatás
A használatarányos útdíj megfizetésére kötelezett fuvarozók június közepétől regisztrálhatják járművüket az Állami Autópálya Kezelő Zrt. (ÁAK) honlapján, így egyszerűbb lesz az útdíj fizetése július elsejétől - hangsúlyozta Emőri Gábor, az e-útdíjrendszert egy másik céggel konzorciumban kiépítő I-Cell Kft. ügyvezető igazgatója szombaton Budapesten
A Magyar Közúti Fuvarozók Egyesületének fórumán Emőri Gábor kiemelte: az e-útdíjat július 1-től háromféleképpen lehet megfizetni: fedélzeti eszközzel flottakövetési szolgáltató segítségével, vagy szintén fedélzeti eszközzel európai elektronikus útdíj szolgáltatáson (EETS) keresztül, vagy előre megváltott viszonylati jeggyel.

Az ügyvezető igazgató, akinek cége az ARH nevű céggel konzorciumban építi ki az e-útdíjrendszert, elmondta, hogy a fizetést elmulasztóknak várhatóan több száz eurós bírsággal kell számolniuk. Hozzátette ugyanakkor, hogy az erről szóló jogszabály még nem jelent meg.Emőri Gábor a részleteket ismertetve elmondta, hogy a fizetésre kötelezetteknek az ÁAK-nál kell regisztrálniuk járműveiket, és ott egy számlát nyitniuk; erre fizetik majd az útdíjat.

A fuvarozóknak kell gondoskodniuk arról, hogy az ÁAK-nál nyitott számlán legyen pénz, például úgy, hogy benzinkúton egy bizonyos összeggel feltöltött útdíjfeltöltő-kártyát vásárol a fuvarozó - fűzte hozzá.Ismertette, hogy a magyar úthálózat kijelölt részein, összesen 6513 kilométer hosszan kell majd útdíjat fizetni, ami több mint 2000 fizetős szakaszt jelent.

Az I-Cell ügyvezető igazgatója elmondta: a rendszer gerince a GPS-es fedélzeti egység segítségével történő bevallás lesz, és az I-Cell úgy alakítja ki a rendszert, hogy a tehergépjárművekben már benn lévő GPS-es flottakövető rendszereket használni lehessen, vagyis ez ne jelentsen pluszberuházást. Akinek van ilyen eszköze, nagyon jó esélye van arra, hogy nem kell újat vennie, hanem az ő GPS-es szolgáltatója kapcsolódni fog az útdíjrendszerhez - emelte ki Emőri Gábor.

Akiknek nincs GPS-es flottakövető rendszerük, két eszköz közül választhatnak, amelyek közül a drágábbikat külföldi útdíjfizetésre is elfogadják - mondta Emőri Gábor.Ismertette, hogy a viszonylati jegyet úgy kell elképzelni mint egy vonatjegyet; ez egyrészt az országot átszelő fuvarosoknak lehet kedvező, másrészt azoknak, akik ritkábban mennek fizetős útszakaszra. A viszonylati jegyet nemcsak a 300 árusító ponton, hanem több mint 1000 viszonteladó partnernél, vagy előre az interneten is meg lehet majd vásárolni, és flottakártyával is lehet majd fizetni.Emőri Gábor kiemelte, hogy a kezdeti időszakra fokozottan készülnek, és mintegy 500 ember segít majd országszerte a vásárlásnál a torlódások elkerülése érdekében.Elmondta, hogy 74 kapunál, ezenkívül 45 autóval ellenőrzik a tehergépjárműveket, 50 bírságoló autó jár majd az utakon, és a határátkelőkön is ellenőrzik az útdíjfizetést.
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.