brusszel


Így kaphat egy kamupárt 597 milliót

Figyelő Online
2013.10.29  09:41   
mail
nyomtatás
Súlyos kockázatot lát a választási kampány finanszírozásának szabályozásában a Political Capital Institute és a Transparency International Magyarország, ezért kezdeményezik az erre vonatkozó törvény módosítását.
A Political Capital az MTI-nek kedden küldött közleményében arra hívta fel a figyelmet, hogy a korábbinál jóval könnyebben teljesíthetők a képviselőjelölt-állítás feltételei, hiszen 27 egyéni jelölt elindításával, azaz 13 500 aláírás összegyűjtésével már országos lista állítható.

Ez szerintük azt jelenti, hogy akár egy baráti társaságnak is megéri pártot alapítani, máris hozzájuthat a központi kampánytámogatás százmillióihoz. Úgy látják, a jelenlegi szabályozás visszaélésekre ad lehetőséget, mert ha egy "kamuformáció" 106 jelöltet is el tud indítani, máris 597 millió forint folyhat a zsebébe akkor is, ha nincsenek komoly politikai ambíciói.


Közölték, az egyéni jelölteknek járó szerényebb, fejenként egymillió forintot kitevő támogatással ugyan tételesen el kell számolni, ám szerintük a pártlista-támogatásról elegendő fiktív számlákat szerezni. A Political Capital az országgyűlési képviselők választása kampányköltségeinek átláthatóvá tételéről szóló (2013. évi LXXXVII.) törvény legproblematikusabb pontjai között említette, hogy míg az egyéni képviselőjelölteknek kincstári kártyán utalják majd át az egymillió forintos állami kampánytámogatást, az országos listát állító pártok készpénzben kapják a központi támogatást.
Arra is rámutattak, hogy míg a törvény az egyéni képviselőjelöltek kampányköltéseinek elszámolását részletesen szabályozza, a jóval több pénzhez jutó pártokat nem kötelezi tételes bevallásra. "A pártok semmit nem kockáztatnak. Míg az egyéni képviselőjelölteknek vissza kell fizetniük az állami kampánytámogatást, ha a voksok két százalékát sem szerzik meg, addig a pártok több száz millió forintos támogatása akkor sem vész el, ha egyetlen szavazat sem érkezik a listájukra" - írták.


A megoldást szerintük az jelentené, ha a törvényt úgy módosítanák, hogy a pártoknak ugyanolyan szigorúan kelljen elszámolniuk a közpénzekkel, mint az egyéni képviselőjelölteknek a kincstártól kapott kampánytámogatással.
Ezért azt javasolják, hogy a pártok a központi kampánytámogatást kincstári kártyán kapják meg, arról is költhessék el, és a szervezeteknek szigorúan el kelljen számolniuk a kampányköltéseikkel. Javasolják azt is, hogy azok a pártok, amelyek a választáson nem szerzik meg a szavazatok legalább egy százalékát, a teljes központi kampánytámogatást legyenek kötelesek visszafizetni. Álláspontjuk szerint csak a törvény javasolt módosításával előzhető meg, hogy a kampánytámogatás reményében induló "kamupártokhoz" vándoroljon több milliárd forint közpénz.

Kapcsolódó cikkek
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.