brusszel


Így nyertek az adózáson a magyar milliárdosok

Figyelő Online - Baka F. Zoltán
2013.09.27  13:00   
mail
nyomtatás
Négy és félmilliárd forintot bukott tavaly a tíz legnagyobb jövedelmet szerző adózó. Öt év óta nem sikerül nekik 30 milliárd forint fölé jutniuk, vigasz lehet viszont a számukra, hogy az adóváltozásokkal nagyjából visszanyerték azt, amit a válsággal elvesztettek.
Munkabérből nem lehet milliárdokat összeszedni, ahhoz a pénzforgatás művészetéhez is érteni kell. Vannak évek, amikor ez jobban megy, máskor a jó piaci szimat sem tudja meggátolni a bevétel csökkenését. Jó példa erre a tavalyi év, amikor összesen 4,5 milliárd forinttal csökkent a tíz leggazdagabb magyar jövedelme - mármint azoké, akiknek a jövedelme nyomon követhető az adóbevallásokban. Tavaly egy adózó átlag 2,5 milliárd forint jövedelmet szerzett ebben a körben, egy évvel korábban még közel 3 milliárdot.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal összeállította a Figyelő Online kérésére a 2008 és 2012 közötti TOP 10-es listát. Szépen kirajzolódik belőle a válság íve: az elmúlt öt évben bő 30 milliárd forintról 24,6 milliárdra csökkent a tíz legnagyobb bevallott jövedelem összértéke. A mélypont 2010 volt, arról az adóévről mindössze 12,2 milliárd forint jövedelmet vallottak be a csúcskategóriában. Ehhez képest arányosan vizsgálva akkor fizették be az egyik legtöbb adót: az átlagos adóterhelésük 26 százalék volt. Tavaly már csak 16 százalékot fizettek be átlagosan ezek az adózók - vitathatatlan tehát, hogy a TOP-kategóriába tartozóknak feltétlenül előnyökkel járt az adórendszer elmúlt években végrehajtott változtatása.

Az egyes évek adóterhelése közti különbség az adójogszabályok módosulása mellett az összevontan, tehát az adótábla szerint adózó jövedelmek visszaszorulásával is magyarázható. A 2010-ben szerzett jövedelmek után még a kétkulcsos adótábla szerint kellett adózni: akkor 5 millió forintig az adókulcs 17 százalék volt, felette pedig 32 százalékot vont le az állam. Mindezt megfejelte a szuperbruttó, ami nem jelentett mást, minthogy a tb-járulék 27 százalékával megegyező mértékben növelt adóalap szerint kellett kiszámolni az adót. Az osztalék után pedig 25 százalékot vontak le. A Fidesz-kormány színre lépésével tisztán egykulcsossá vált a jövedelemadóztatás, ami azt jelenti, hogy mind az összevont jövedelmek után, mind például az osztalék után - és a most vizsgált személyek esetében ez a fontosabb - 16 százalékos adót kell fizetni. Igaz, a kedvezményeket szinte kivétel nélkül megszűntették, de ezek - mint az adójóváírás - a TOP 10-be tartozókat amúgy sem nagyon illették meg.

Érdekes, hogy 2011 és 2012 táján nem változott az átlagos adóterhelés, ugyanúgy 16 százalék körüli volt mindkét évben. Miközben tavalyelőtt még a teljes, összevontan adózó jövedelemre ki kellett vetíteni a szuperbruttót, tavaly viszont már csak a 2,424 millió forint feletti részre (a mostani évtől vezették ki teljesen az adóalapot növelő adózási eszközt). Valójában - mint ahogy sejthető - nem a személyijövedelemadó-tábla alá tartozó forintokból élnek ezek az emberek. A NAV adatai azt mutatják, hogy e két évben nagyjából ugyanannyi összevontan adózó jövedelemről - 2011: 193 millió forint, 2012: 198 millió forint - adtak számot a csúcsadózók. Ezek a tételek statisztikai hibának tűnnek, ha azt nézzük, hogy az elkülönülten adózó jövedelmük ugyanekkor milliárdos nagyságrendű volt. A lista vezetőjének 4,956 milliárd forint jövedelme származott ezen az ágon, de még az utolsó is 1,11 milliárdot szedett össze az előző évben.

Vagyis az évről-évre változó szuperbruttónak lényegében semmilyen hatása nem volt ebben a körben, filléres ügynek számított, hogy éppen mit ír elő a szabályozás. A legnagyobb bevallott összevontan adózó jövedelem 2012-ben 63 millió forint volt. Ez nem volt azonban mindig így: 2008-ban az akkori elit klub egyik tagja 1,238 milliárd forint összevont adóalapba tartozó jövedelemről vallott, de a rákövetkező években is találni a listában olyan adózót, aki 1,352, vagy 1,170 milliárd forintot írt be ebbe a rovatba. Azóta tízmillió nagyságrend fölé nem került senki.

A tavalyi év után 3,948 milliárd forint jövedelemadót fizettek be a kincstárba az éllovasok. Megdöbbentő, hogy 2008-ban még 8,103 milliárd folyt be tőlük, vagyis öt év alatt lényegében megfeleződött a hozzájárulásuk a közös kiadásokhoz. Úgy, hogy eközben, tehát 2008 és 2012 között a költségvetés jövedelemadó bevételei csak 27 százalékkal csökkentek. A tíztagú klub adóalapja, vagyis az összevontan és külön adózó jövedelmük pedig még kisebb mértékben, 18 százalékkal apadt 2008-hoz képest.

Az adózók kilétét nem fedi fel a NAV, az adótitok ezt nem teszi lehetővé. Így csak feltételezni lehet, hogy például a szexiparra birodalmat építő, utóbb Andrássy úti luxusdivat-áruházával a sajtóban sokat szereplő, a leggazdagabb magyarokat bemutató összeállításokban előkelő helyeken szereplő Gattyán György közéjük tartozhat. Nyilatkozatai szerint ugyanis rendre itthon fizeti meg az adóját.

Kapcsolódó cikkek
válassz
mail
nyomtatás
címkék: adóNAVszja

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.