brusszel


Így vélekedik az IMF Magyarországról

Figyelő Online
2014.03.20  18:22   
mail
nyomtatás
Az IMF szerint az idén két százalékkal nőhet a magyar gazdaság a beruházások és a lakossági fogyasztás és az export bővülésének köszönhetően, az ország középtávú növekedési kilátásai ugyanakkor visszafogottak. Az idei hiánycél csak a költségvetési tartalékok megtartásával érhető el, az IMF szakértői szerint, akik óvatos jegybanki politikát javasolnak és úgy vélik, hogy az ország sérülékenysége csökkent, de magas az államadósság.
A Nemzetközi Valutaalapnak (IMF) a Magyarországgal foglalkozó éves jelentését azután hozták nyilvánosságra csütörtökön, hogy a washingtoni székhelyű intézet szakértői március 5-17. között Budapesten tárgyaltak. A közlemény megállapítja, hogy a 2012. évi recesszióból kikerülve tavaly már 1,1 százalékkal nőtt a magyar hazai össztermék (GDP) különösen a kormányzati beruházások, a lakossági keresletnövekedés és a nettó exportnak a hatására. A jelentés egyebek között rámutatott arra, hogy csökkent Magyarország sérülékenysége, de továbbra is magasnak tartja az IMF Magyarország államadósság szintjét, illetve az ország külső finanszírozási igényét.

Az IMF szerint a magyar kormány erősen elkötelezett aziránt, hogy az államháztartási hiányt az EU által maximálisan megengedett szint alatt tartsa. A tavalyi hiány várhatóan a GDP 2,4 százaléka volt, kisebb a tervezett 2,7 százaléknál, mivel az alacsonyabb adóbevételeket ellensúlyozta a szigorú kiadásellenőrzés. Az idei évvel kapcsolatban az IMF-szakértők úgy vélik, hogy csak akkor teljesül a 2,9 százalékos GDP-arányos magyar államháztartási hiánycél, ha nem költik el a költségvetési tartalékokat. A közlemény szerint az IMF azzal számol, hogy összességében nem változik az államadósság.A küldöttség üdvözölte a kormánynak az erőfeszítését, hogy középtávon csökkentse a költségvetés strukturális hiányát. Rámutatott arra, hogy a szükséges költségvetési konszolidációt fokozatosan kell végrehajtani és növekedésbarát módon.

A közlemény emlékeztet arra, hogy a jelentős kamatcsökkentési sorozat hatására az alapkamat 2,7 százalékos rekordalacsony szintre csökkent. A küldöttség szerint mérséklődött az inflációs nyomás, és mérséklődtek az inflációs kilátások is. Távolabbra tekintve azonban az IMF szakértők úgy vélik, hogy nőhet az inflációs nyomás részben a gazdaság élénkülésére, valamint a geopolitikai bizonytalanságok miatt. Ezek miatt, valamint a lehetséges amerikai kamatemelés hatására, illetve néhány vezető feltörekvő ország gazdaságnövekedésével kapcsolatos kevésbé derűlátó kilátások alapján az IMF óvatos jegybanki politikát javasol. A közlemény szerint a bankszektor továbbra is nyomás alatt áll, a banki hitelezés még mindig zsugorodik, bár már csökkenő ütemben. A Növekedési Hitelprogram első szakasza sikeresen volt abból a szempontból, hogy javította számos kis és közepes vállalat hitelhez jutását.

A küldöttség esélyt lát arra, hogy bizonyos feltételek megváltoztatásával növelni lehet ennek a programnak a gazdaságnövekedésre gyakorolt hatását.Az IMF szerint alkalmas az idő a szerkezeti reformok végrehajtásához, amelyek segítségével a magyar gazdaság magasabb, és fenntartható növekedési pályára állhat. Az IMF szakértői szerint ennek érdekében bővíteni kell a munkaerőpiaci keresletet, javítani kell az üzleti hangulaton és a szabályozási környezeten, továbbá csökkenteni kell a szabályozási terheken, ésszerűsíteni kell az adórendszert és növelni kell a szolgáltatási ágazat hatékonyságát.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.