brusszel


II. Rexroth Pneumobil Gálafutam

Figyelő Online
2013.09.20  10:00   
mail
nyomtatás
A levegő is képes üzemanyagként szolgálni - ezt mutatta be az idei pneumobilverseny. A gálafutamon ezúttal is sűrített levegővel hajtott járművek és építőik mérték össze tudásukat és ügyességüket.
A versenyek folyamán többször megfogalmazódott a szervezők és az intézmények között az a gondolat, hogy egy évben ne csak egyszer mérhessék össze tudásukat a hallgatók, hanem lehetőség legyen egy úgynevezett reváns futamra is. A hallgatók ezáltal ösztönözve vannak a versenyjárművek továbbfejlesztésére, a szükséges mérnöki, kutatói tudásuk alkalmazására. Idén az Óbudai Egyetem Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Mérnöki Kart kérte fel a Bosch Rexroth Kft. a gálafutam megrendezésére. Az egynapos futamot Budapesten, a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum előtti parkoló területén tartották szeptember 7-én 10 órától.

A helyezések úgynevezett palackcserés futamokon dőlnek el. Előnye, hogy nemcsak a vezető és a jármű vesz részt a konkrét futamokon, hanem a csapatok minden tagja.

A látogatók a rendezvényen megismerhették a mérnöki világ csodáit. Egyebek mellett volt tésztahídtörés, bemutatták a Bánki karon folyó egyéb autós projekteket (Shell-Eco, elektromobil), fizikai kísérleteket, amelyek a természettudományi és a mérnöki világ megismertetését célozzák meg a kisebb korosztályok számára.

A témáról bővebben a Műszaki Magazin oldalán olvashat.
Kapcsolódó cikkek
Műszaki Magazin
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.



Dél-Korea és Kína nagy üzletre készül

Kölcsönösen ösztönzik a beruházásokat az autóipari, feldolgozóipari, gyógyszeripari ágazatokban, illetve kulturális területeken.

RECCS 2014 tésztahídépítő-világbajnokság

Az Óbudai Egyetem negyedszer rendezte meg a RECCS tésztahídépítő-világbajnokságot.

Közúti közlekedésre is alkalmas a SZElectra

Bemutatták a győri egyetem elektromos autóját.

Küllő nélküli agymotoros kerék

A BME Paradicsom csapata olyan kerékagymotort konstruált, amely nem rendelkezik sem küllőkkel, sem kerékaggyal.

top200