brusszel


Inkubátorok a startvonalon

Figyelő Online - Bucsky Péter
2013.10.23  08:00   frissítve: 2013.10.22 15:20
mail
nyomtatás
Elsőként a már ismerős Icatapult Technológiai és Üzletfejlesztési Zrt.-t mutatjuk be.
A Nemzeti Innovációs Hivatal izraeli mintára szeretné támogatni a kezdő cégek, projektek pályára állítását az ehhez tőkét és szakmai segítséget nyújtó inkubátorok beindításával. Az Akkreditált Technológiai Inkubátor (ATI) keretében október 15-én hirdettek eredményt. Négy cég kapott akkreditációt, és ők indulhatnak majd a Kutatási és Technológiai Innovációs Alap terhére kiírt Technológiai start-up ökoszisztéma építés pályázaton a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség szervezésében. Mivel négyen juthatnak támogatáshoz szinte biztosra vehető, hogy a 2,1 milliárdos támogatási keretből 240 millió forint az akkreditált inkubátorokhoz, 1,9 milliárd forint, a a magyarországi start-up vállalkozásokhoz jut.

A Hild Imre vezette Icatapult technológiai start-up cégekre specializálódott, akik a globális piacot célozzák meg. Főként az Egyesült Államokban rendelkeznek kapcsolatokkal, ami a infokommunikációs iparágban az új termékek globális piacra juttatásában nélkülözhetetlen. A cégnél leginkább olyan angol nyelven jól kommunikáló tehetségek és csapatok jelentkezését várják, akik hajlandók az üzleti siker érdekében áldozatokat is hozni, mivel ma már a nemzetközi sikerhez messze nem elég egy jó ötlet és pár ügyes programozó. Fontos, hogy a vállalkozók ismerjék és alkalmazzák az Eric Ries és Steve Bank által létrehozott lean start-up metodológia alapjait, azaz komolyan felmérjék a lehetséges piacokat és vevőket, teszteleljék a termékükkel szolgáltatásaikkal kapcsolatos feltételezéseiket és aktívan keressék és napi szinten ápolják a lehetséges nemzetközi üzleti kapcsolataikat. Mint Hild Imre kérdésünkre elmondta, ez ma már Budapestről sem egy kivitelezhetetlen feladat. Egyik csapatuk például egy közösségi oldalon kezdte bemutatni fejlesztésüket, hogy megszondázzák a piaci keresletet, és a Walmart egy vezetője kereste meg őket, mivel pont az általuk fejlesztett megoldásra volt szükségük.

A mostani négy alprogramból álló inkubátor program legnagyobb előnye az icatapultosok szerint, hogy azok számára is lehetőséget biztosít új technológiai vállalkozások indítására, akik eddig nem is mertek erre gondolni. Mivel a cég rendszeresen szervez nyilvános startup eseményeket és járja az egyetemeket és főiskolákat is új projektek után kutatva, az elmúlt egy évben lehetősége volt átfogó képet szerezni a hazai technológiai startup vállalkozói kör méretéről és fejlettségéről. Bár számos jó ötlet van, a fiatal magyar tehetségek körében még mindig nem túl magas a vállalkozási kedv, de ezen az ilyen jellegű kezdeményezések jelentősen javíthatnak.

Fontos információ, hogy az inkubátorok a hozzájuk csatlakozó start-up vállalkozások számára egy befogadó nyilatkozattal teszik lehetővé az állami támogatások megszerzését, a támogatást a magyar állam megfelelő szervezete egy vissza nem térítendő támogatás formájában közvetlenül biztosítja a start-up-ok számára. A fenti konstrukció noha egy kicsivel összetettebb mint egy hagyományos uniós pályázati finanszírozás, ennek ellenére várhatóan sokan fogják kipróbálni. A Gazella pályázat során a négy inkubátor közreműködésével több mint száz magyar innovatív mikro- és kisvállalkozás juthat hozzá a forrásokhoz.

Az Icatapult elsősorban, megvalósíthatósági tanulmányok készítésében, a szellemi tulajdon védelmével kapcsolatos tanácsadásban, képzésben, és legfőképpen nemzetközi üzletfejlesztésben tud jelentős segítséget nyújtani az induló technológiai startup cégeknek. Ezen ismeretek és tapasztalatok hiánya miatt jelentős elmaradásunk van a nyugat európai, balti és tengerentúli induló vállalkozásokhoz képest. Nem véletlen, hogy az igazán sikeres magyar startup-ok esetésben, mint például a Prezi vagy a Ustream a külföldi, vagy külföldi kötődésű alapítótársak foglalkoztak ezzel leginkább, míg a magyarok a technológiai fejlesztést végezték. Az Icatapult egyik legfontosabb célja, hogy olyan üzletfejlesztési kompetenciákkal rendelkező menedzser, üzletfejlesztő réteget képezzen, amely megérti a globális piacok kihívásait. Ennek megfelelően a termékfejlesztések során nem ragad le a magyar vagy regionális piacoknál, megérti a nyugati és amerikai piacok elvárásait, valamint hatékonyan tudja megszólítani az ottani felhasználókat. Az inkubátor program lehetőséget ad arra, hogy vállalkozókkal már nagyon korai fázisban megértessék ennek szükségességét, és ne egy kész termék fázisban derüljön fény erre a hiányosságra. Nálunk még gyakori, hogy egy kifejlesztett termékhez annyira ragaszkodik egy csapat, hogy nem hajlandó rajta változtatni, pedig a piaci elvárásokat kellene figyelni, és nem a saját elgondolásokat megvalósítani. Hild Imre szerint egy igazi fiatal vállalkozó, nem ötletekhez ragaszkodik, hanem céget épít, és képes elengedni ötleteket, projekteket, ha újabb, jobb lehetőségeket talál. A Gazella program lehetővé teszi, hogy sok ilyen szemléletű vállalkozás létrejöjjön, amelyeket aztán értékesíteni lehet a nemzetközi piacon. Ez pedig jó esélyt teremt arra, hogy a sikeressé vált magyar cégek tulajdonosai újabb hazai projektekbe fogjanak. Ez valódi változásokat indíthat be a technológiai vállalkozások hazai piacán - vélik az Icatapultnál.
Kapcsolódó cikkek
mail
nyomtatás
címkék:

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.



Ötvenmilliárd feletti tőke a startupoknak

Az új ciklus első Európai Uniós forrásból finanszírozott kockázati tőkebefektetése a debreceni Insimu Patient volt, amely tőkét kapott a Hiventurestől.

Budapesti konferenciával indul a FabLaBNet

Az Európai Unió által támogatott új projekt, a FabLabNet március 28-án indul a partnerek által közösen, 3D-nyomtatott alkatrészekből épült rakéta jelképes kilövésével..

Kaposváron oktatják a jövő startup vállalkozóit

Európában is egyedülálló digitális oktatási platformmal és a diploma mellett akár befektetési lehetőségekkel is várja a Kaposvári Egyetem 2017-ben hallgatóit.

Másfél milliárd 6 erős nagyprojektre

A Bay Zoltán Kft. másfél milliárd forintnyi magas hozzáadott értékű kutatási, fejlesztési és innovációs projektek fejlesztését kezdi meg.

top200