brusszel


IPOSZ: a mikrovállalkozásokra külön politikát kellene alkalmazni

Figyelő Online
2013.07.07  08:44   
mail
nyomtatás
A mikrovállalkozásokra és az önfoglalkoztató egyéni vállalkozókra külön politikát kellene kidolgozni és alkalmazni - mondta Németh László, az Ipartestületek Országos Szövetsége (IPOSZ) elnöke.
Az IPOSZ véleményezte a társadalmi egyeztetésen lévő, 2014-2020 közötti időszakra szóló kis- és középvállalkozói stratégiát, amelyben megállapította, hogy az Európai Unióban a kis- és középvállalkozás használt megfogalmazás nincs tekintettel a később csatlakozott országok vállalkozásainak méretére.

Németh László kifejtette: hazai sajátosság, hogy a működő vállalkozások többségét a mikrocégek adják, ám rájuk ugyanazok az üzleti szabályok, körülmények vonatkoznak, mint az uniós fogalmak szerinti, sokkal nagyobb méretű kis- és középvállalkozásokra, azonban a mikrocégek nem tudnak megfelelni ezeknek a szabályoknak.

A jogszabályokat már az európai kisvállalkozói törvény, a "small business act" szerint kellene megalkotni, és a "gondolkodj kicsiben" uniós gondolatot Magyarországon a még kisebbekre, a legkisebbekre kellene átültetni - vélekedett. Az IPOSZ elnöke szerint a mikrovállalkozásokra vonatkozó politikában egyértelműen meg kellene határozni, hogy milyen adminisztratív terhektől mentesülhetnének, és a már megkezdett adózási könnyítést esetükben tovább lehetni finomítani. A vissza nem térítendő uniós támogatások egy részét erre a szegmensre kellene irányítani, hogy ezeket a vállalkozásokat is életben lehessen tartani, hogy fel tudjanak zárkózni az uniós versenytársaikhoz, a munkahelyeket megőrizzék, esetleg bővítsék.

A szövetség olyan speciális garanciabiztosító társaságot is javasol a mikrovállalkozások hitelfelvételéhez, amely olasz minta alapján működhetne, önkéntes tagság mellett jönne létre nonprofit jelleggel, és a helyi térséghez kötődne. Ezzel lecsökkenne a bizonytalan visszafizetésű hitel, a bankok kockázatának mérséklésével a hitelezési hajlandóságot ezen szektor irányába terelhetnék - mondta Németh László.

A mikrovállalkozások mellé üzletviteli szolgáltatói rendszert is ki kellene építeni, az IPOSZ erre törekszik, de önerőből ezt nem tudja finanszírozni. Az IPOSZ mellett szól, hogy helyben, települési szinten tudja elérni az iparosokat, éppen ezért szorgalmazzák az állam támogatását ennek a tevékenységnek az elvégzéséhez - hangoztatta az IPOSZ elnöke. Hozzátette: ha a hazai ipart akarja a kormány támogatni, akkor a legkisebbeknél kell kezdenie.
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.