brusszel


Januárban 0,8 százalékon stagnált az euróövezeti éves infláció

Figyelő Online
2014.02.24  11:49   
mail
nyomtatás
Januárban 0,8 százalékos stagnált az éves infláció az euróövezetben - közölte hétfőn az Európai Unió statisztikai hivatala az Eurostat.
Az euróövezetben 2014 januárjában 0,8 százalék, a decemberivel megegyező volt a fogyasztói árak éves emelkedésének mértéke. Az éves infláció 2013 januárjában 2,0 százalék volt. Az idén januárban 2013 decemberéhez képest 1,1 százalékkal, a valaha mért legnagyobb mértékben csökkentek a fogyasztói árak.

Az Európai Unióban az idén januárban 0,9 százalék volt az éves infláció, alacsonyabb az 1,0 százalékos 2013 decemberinél. 2013 januárjában az éves infláció 2,1 százalékon állt.

Az idén januárban 0,9 százalékkal csökkentek a fogyasztói árak 2013 decemberéhez képest.Az idén januárban negatív éves inflációt regisztráltak Cipruson (1,6 százalék), Görögországban (1,4 százalék) és Bulgáriában (1,3 százalék).

A fogyasztói árindex a legnagyobb növekedést az Egyesült Királyságban és Finnországban érte el (egyaránt 1,9 százalékosat). Magyarországon az Eurostat adatai szerint az idén januárban 0,8 százalékos volt a harmonizált (HICP) éves infláció és 0,4 százalékos a havi.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.