brusszel


Jemenből jelentik

Figyelő Online - Horváth Norbert, Sárvári Balázs
2013.11.16  10:01   
mail
nyomtatás
Jemenben a lakosság egyharmada éhezik, a riál árfolyama pedig továbbra is zuhan, még sem lehetetlen a gyors stabilizáció - olvasható a La Stampa optimista hangvételű beszámolójában. Bár jelenleg csak a hiánycél növekszik, a válság mégis elkerülhetőnek tűnik, amennyiben a politikai kérdéseket és a szeparatisták helyzetét hamar rendezik. Laura Silvia Battaglia közelképeken keresztül mutatja be a sikeres forradalom terhét nyögő ország helyzetét.
Antar Al-Aldharij, a nemzet judo bajnoka egy pár négyzetméteres konditeremben készül, ráadásul még ezen az apró helységen is osztoznia kell az ottani sportolókkal. „Ez az egyetlen hely, ahol edzeni tudunk, de lassan ez is be fog zárni, mivel túl drágák az elektromos generátorok. Mind bajnokok vagyunk, akiket világszerte elismernek Japántól Olaszországig, de itt Jemenben nincs pénz a sportra, vagy a kultúrára" - fest életképet a mindennapokról Antar.

Ez a súlyos nyomor jellemzi egész Jement a 2011. februári forradalom óta, amikor Ali Abd Allah Saleh elnököt 33 évnyi kormányzás után megfosztották hatalmától - az ország ezzel lejtmenetbe kapcsolt. A szegénység már a 2,000 emberéletet követelő forradalom előtt jelen volt Jemenben: a lakosság akkor több mint 40 százaléka élt kevesebb, mint napi 2 dollárból, egyharmada pedig éhezett. A drámai helyzet azóta csak még kilátástalanabbá vált, részben azért, mert a jemeni riál értéke erősen ingadozik, jelezve az átmeneti kormány bizonytalanságát.

Ráadásul nem csak az USA és Szaúd-Arábia gyakorol nyomást az országra, hanem a szeparatisták által keltett belső feszültség is növeli az ország kockázati felárát. A Konferencia a Nemzetközi Párbeszédért feladata, hogy megoldást dolgozzon ki az ország két részre (északi és déli területekre) szakadására vonatkozóan.

Az egyre súlyosbodó válság hasonló ütemben érezteti hatását a társadalom minden osztályában. „Tavaly ilyenkor az állatpiac zsúfolva volt, most azonban teljesen üres" - adja tudtunkra Abu Ali, a helyi állatpiac vezetője. „Az eladó kecskék és tehenek még mindig itt várnak a gazdájukra. Az emberek tehetetlenek: hogyan vásároljanak meg egy tehenet 200,000 riálért, ha a fizetésük csupán 15,000? Ki vásárolna meg akárcsak egy olcsó állatot, ha még az áramra sincs pénzük?" Hasonló a helyzet a medina kadimai fűszerpiacon is. Korábban az emberek kilónként vették a fűszert mindent héten, most azonban inkább a Kínából importált olcsó fűszer a kelendő, és abból is csak unciányi adagokat vásárolnak.

Igazság szerint Jemenben nem a fizetések esnek, hanem a riál értéke. Faisal Darem, a Yemen Observer gazdasági szakértője megjegyezte, hogy a Nemzetgyűlés által készített költségvetés 600 millió riál (2,6 milliárd dollár) hiányt jósol, amely megközelítőleg 50 százalékkal több, mint a Pénzügyminisztérium előrejelzése. A válság azonban legyőzhető, amennyiben a politikai ügyeket, illetve a szeparatizmus régóta fennálló kérdését rendezik. „Mihamarabb oldódnak meg ezek a problémák, annál hamarabb állhat vissza az élet a megszokott kerékvágásba" - állítja Mohammad A. Qubaty, a Konferencia a Nemzetközi Párbeszédért egyik tagja.

Vannak azonban, akik másképp vélekednek: Kaled Hedrom, a város legnagyobb szövet nagykereskedője a feje felett elrepülő amerikai vadászgépekre mutat a problémák okozójaként, amelyek egy helyi al-Qaeda csoporttal harcolnak. „Mi mind optimisták vagyunk, de a vadászgépek hangja hallatán kevesebbet dolgozunk."

Laura Silvia Battaglia 2000 óta dolgozik újságíróként, jelenleg az olasz Avvenire napilap külföldi rovatában publikál. Szabadúszó újságíróként együttműködik többek között a Radio Popolare, Radio In Blu, valamint a RAI News24 rádiókkal is. Főként a válság, illetve etnikai konfliktusok sújtotta területek helyzetéről publikál.

Kapcsolódó cikkek
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.



Megújul a Figyelő

Magyarország egyik legrégebbi és legnagyobb presztízsű gazdasági hetilapja, a Figyelő erősíteni kívánja médiapiaci pozícióját.

Bíróság elé állíthatják Netanjahu feleségét

A rendőrség Sara Netanjahunak, az izraeli miniszterelnök feleségének a bíróság elé állítását javasolja

top200