brusszel


Jól gurul a hazai gumi

Figyelő Online - Váczi István
2013.12.21  07:00   
mail
nyomtatás
A rácalmási üzem egyre fontosabb szerepet játszik a Hankook globális stratégiájának megvalósításában.
Gőzerővel zajlik a Hankook rácalmási üzeme harmadik ütemének építése, és mivel a kedvező időjárásnak köszönhetően még jobban is állnak a tervezettnél, júniusban szinte biztosan elkezdődhet a termelés az új üzemcsarnokban.

Ennek köszönhetően az eddigi 12 millióról 17 millióra emelkedik az évente legyártott abroncsok száma, és a tavalyi 162 milliárd forintos árbevétel körülbelül 250 milliárdra növekszik. Ezzel a legutóbb a Figyelő Top200-as listáján a 47. helyen végző vállalat további mintegy 15 helyet léphet előre.

Globális szempontok

A világszerte hét gyárral rendelkező csoport számára rendkívül fontos az egyetlen európai, a rácalmási üzem. Az unió országaiban ugyanis nagy arányban veszik a kiemelkedő minőségű, nagy teljesítményű abroncsokat, a Hankooknak pedig régi törekvése, hogy bekerüljön a prémium gyártók elit klubjába.

Az ezekre a cégekre jellemző 5 százalékos árbevétel-arányos kutatás-fejlesztési költést már hozza a csoport, és a magyarországi ügyvezető, Lee Sang Il úgy becsüli, hogy technológiai felzárkózásuk például a Michelinhez képest már 90 százaléknál tart.

Igaz, a piaccal ezt még nem tudták teljesen elismertetni, mert termékeik átlagos árszintje körülbelül csak 80 százalékos a francia gyártóéhoz képest. Noha a Forma-1-be egyelőre nem kívánnak belépni, a presztízs erősítését szolgálja, hogy a Hankook évek óta kizárólagos szállítója a német túraautó-bajnokságnak.

Prémium beszállító

A márkaépítés sikerét jelzi, hogy ez évtől a nem olyan régen még legfeljebb erős középkategóriásnak elkönyvelt cég szállíthatja a Mercedes új S és E osztályú prémium modelljei számára a gyári abroncsokat. Utóbbiak ráadásul Magyarországon előállítottakkal gördülnek le a végszerelő szalagról.

A Hankook magyarországi tevékenységéről és globális terveiről részletesen olvashat a Figyelő hetilap december 19-én megjelent karácsonyi dupla számában.
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.



Kiegyezés a székely–holland sörháborúban

Magyar politikai siker is a Csíki Sör Manufaktúra és a Heineken kiegyezése - állítják kormányzati informátoraink.

Bajban a taxisok réme

Lemondott az Uber elnöke, Jeff Jones, miután a cég háza táján egymást érték a botrányok.

Alternatív valóságok

Igencsak eltérő a NOB és a helyiek véleménye 
a tavalyi ötkarikás játékok hagyatékáról, de a rengeteg gond mellett van azért néhány sikersztori is.

Jönnek az automata áruházak

Egyre több, főként a fizikai világban aktív nagyáruház vezeti be a legkülönfélébb online és elektronikus eladásösztönző praktikákat.

top200