brusszel


Jön a startup adócsomag

Figyelő Online
2014.04.02  12:11   
mail
nyomtatás
Még idén ősszel az Országgyűlés elé kerülhet az az adó- és adminisztrációs tehercsökkentő csomag, amely megkönnyíti majd mind az új, innovatív vállalkozások, a startupok, mind pedig az ezekbe fektető cégek életét Magyarországon - mondta Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államtitkára szerdán Budapesten a Startup Tavasz rendezvénysorozat keretében rendezett közép-európai startup verseny megnyitóján
Cséfalvay Zoltán kiemelte: az intézkedési csomag azokon a javaslatokon alapul majd, amelyeket a tavaly létrejött BudapestHUB munkacsoport dolgozott ki. A munkacsoport a hazai startup világ szereplőinek és az NGM szakértőinek részvételével működik. Míg 2009-ben gyakorlatilag nulla, 2013-ban már csaknem 2 millió volt az applikációk, vagyis a webes, és mobilra készülő alkalmazások fejlesztésén dolgozók száma Európában, és az Európai Bizottság előrejelzése szerint 2018-ra 5 millióra emelkedik "az applikációs gazdaságban" dolgozók száma - mondta Cséfalvay Zoltán, hozzáfűzve, hogy gyakorlatilag a "szemünk előtt játszódik le ez a rejtett forradalom".

Az államtitkár elmondta: a webes és mobilos alkalmazásokból származó bevétel 20 milliárd euróra rúg Európában, öt éven belül pedig több mint 60 milliárd euróra emelkedik ez az összeg, ami a magyar bruttó hazai termék (GDP) kétharmadát teszi ki. Ma már többről van szó mint zenék vagy játékok letöltéséről - mondta Cséfalvay Zoltán. Szólt arról is, hogy az Európai Unió kifejezetten jól áll a webes és mobilos alkalmazások területén: a világpiaci értékesítés több mint 40 százalékát tudhatja magáénak, épp ugyanekkora aránnyal rendelkezik, mint az Egyesült Államok. Az államtitkár szerint Magyarországon és Kelet-Közép Európában is van egy új generáció, az újonnan indult startupokban dolgozók, akik helyet követelnek maguknak az applikációs gazdaságban, "az évtized nagy üzletében". A kormány célja, hogy segítse a magyar fiatalokat, hogy minél többen vehessenek részt ebben. A szerdai startup versenyről szólva elmondta: ez eltér a szokásos startup versenyektől, mert nem a befektetők megtalálása a cél, hanem hogy elő tudják segíteni az induló cégek fejlesztéseit, fejlődését, hogy egy hasznos ötlet se vesszen kárba Magyarországon.

Cséfalvay Zoltán kifejtette: az első tíz helyezett májusban további tréningen vehet részt és automatikusan eljut a Central European Startup Awards versenyére. Felhívta a figyelmet arra, hogy a szerdai megmérettetés zsűrijében nemzetközi szaktekintélyek vannak, mivel nemcsak Magyarországon vagy Európában, hanem a világban kell a legjobbnak lenni. Spaller Endre, a Startup Tavaszt szervező Nemzeti Innovációs Hivatal (NIH) elnöke kifejtette: a hivatal régóta dolgozik azon, hogy Magyarország a régió startup központja legyen, így például technológiai inkubátor programot és mentorprogramot indított, emellett részt vesz a BudapestHub munkacsoport munkájában is. A NIH a vállalkozások felépítésében közvetlenül nem tud segíteni, de összehozzák a szereplőket - mondta.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.



Ötvenmilliárd feletti tőke a startupoknak

Az új ciklus első Európai Uniós forrásból finanszírozott kockázati tőkebefektetése a debreceni Insimu Patient volt, amely tőkét kapott a Hiventurestől.

Budapesti konferenciával indul a FabLaBNet

Az Európai Unió által támogatott új projekt, a FabLabNet március 28-án indul a partnerek által közösen, 3D-nyomtatott alkatrészekből épült rakéta jelképes kilövésével..

Kaposváron oktatják a jövő startup vállalkozóit

Európában is egyedülálló digitális oktatási platformmal és a diploma mellett akár befektetési lehetőségekkel is várja a Kaposvári Egyetem 2017-ben hallgatóit.

Másfél milliárd 6 erős nagyprojektre

A Bay Zoltán Kft. másfél milliárd forintnyi magas hozzáadott értékű kutatási, fejlesztési és innovációs projektek fejlesztését kezdi meg.

top200