brusszel


Jövő évi bértágyalások még ebben a hónapban elkezdődnek

Figyelő Online
2013.10.10  12:46   
mail
nyomtatás
Várhatóan még októberben elkezdődnek a hivatalos egyeztetések a jövő évi bérekről - közölte az MTI érdeklődésére csütörtökön a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
A tárca tájékoztatása szerint a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának (VKF) ülésén már informálisan volt szó a minimálbérről, és várhatóan még ebben a hónapban elkezdődnek a hivatalos tárgyalások is."A felelős döntés meghozatalához szükséges számítások elkészítése folyamatban van. Ahogy korábban, úgy ezt idén is a tárgyalópartnerek rendelkezésére bocsátjuk majd" - hangsúlyozta az NGM.

A kormány a 2014-es költségvetésről benyújtott törvényjavaslatban jövőre - 2 százalék körüli GDP-növekedés, 2,9 százalékos GDP-arányos államháztartási hiány és 2,4 százalékos infláció mellett - a fogyasztás 1,9 százalékos bővülésével és 2 százalékos reálkereset emelkedéssel számol. A munkaadók és a szakszervezetek tavaly decemberben született megállapodása alapján idén a minimálbér 98 000, a szakmunkás minimálbér pedig 114 ezer forintra emelkedett. Tavaly év végén bérajánlást nem fogadtak el, az arról szóló megállapodást jóval később, idén július közepén írta alá Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a munkaadói és munkavállalói érdekképviseletek vezetőivel.

A VKF-ben részt vevő három szakszervezeti szövetség közül a Liga és a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetséges (MSZOSZ) is a bértárgyalások mielőbbi megkezdését javasolta, és közzé is tette javaslatát a jövő évi bérekre vonatkozóan. A Liga a minimálbért és a garantált bérminimumot (szakmunkás minimálbér) egyaránt bruttó 5,5 százalékkal emelné jövőre, ezenkívül pedig azt indítványozta, hogy bruttó 4,5 százalékos bérajánlásban állapodjon meg a kormány a szociális partnerekkel. A szakszervezeti szövetség által javasolt emeléssel a minimálbér a jelenlegi 98 ezer forintról 103 390, a garantált bérminimum pedig 114 ezer forintról 120 270 forintra nőne 2014-ben. Hasonló emelést javasol az MSZOSZ is, amely szerdán közölte: 2014-ben a kötelező legkisebb munkabér és a bérminimum 6 százalékos, valamint a keresetek 4,5 százalékos növekedését tartja szükségesnek, a minimálbér ennek megfelelően 104 ezer, a bérminimum pedig 121 ezer forintra nőne.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.