brusszel


Jövő héten kiderült mi van a Zsolnayval

Figyelő Online
2013.12.06  15:59   
mail
nyomtatás
Jövő héten sajtóközleményben ad tájékoztatást a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt. tulajdonosa a vállalattal kapcsolatos, pénteken megjelent sajtóhírekkel kapcsolatban - közölte a gyár többségi tulajdonosa az MTI-vel.
Bachar Najari ezzel arra reagált, hogy pénteken a Bama.hu saját információira hivatkozva azt írta: szerdán leépítések kezdődtek a Zsolnay-gyárban, emellett az igazgatóság felfüggesztette Vajda László cégvezetőt. A lap tudomása szerint hét-nyolc emberrel íratták alá eddig a munkaszerződés közös megegyezéssel való felmondását, s csütörtökön mintegy harminc ember kapott 24 órás gondolkodási időt arra, elfogadja-e a felkínált négyórás foglalkoztatást.

A társaság többségi tulajdonosa az MTI-nek azt mondta, úgy érzi nemtelen támadások érték a gyárat, s a lapban megjelent, több országos médium által átvett információk egy része sem felel meg a valóságnak. Ezért a gyár vezetése egy közleményt állít össze hamarosan, ezt pedig jövő héten juttatják el a sajtónak. A pécsi polgármester kabinetiroda is közleményt adott ki még csütörtökön, amelyben azt írják, semmilyen körülmények között nem akar beleszólni a városvezetés a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt. működésébe, a tulajdonos döntéseibe és üzleti koncepciójába. - Pécs számára ahogy eddig, úgy ezután is az a legfontosabb, hogy helyreálljon a Zsolnay hírneve, megerősödjön ez a nagy hírű pécsi márka, illetve hogy a gyár továbbra is Pécsett maradjon!

A tulajdonos ezeket a garanciákat biztosította, ugyanazok a céljaink - állt a kabinetiroda a távirati irodához elküldött közleményében. A leépítésekkel kapcsolatban az MSZP pécsi szervezete is közleményt juttatott el az MTI-hez. Ebben felszólították a városvezetést, hogy tárja a közvélemény elé a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt. valós helyzetét. Emellett felhívta a figyelmet a szervezet arra, hogy ha a fideszes városvezetés nem tesz semmit, és a Zsolnay Gyár emiatt ellehetetlenül, úgy kezdeményezni fogják a jogi felelősség megállapítását minden fórumon. A mintegy 200 embert foglalkoztató Zsolnay többségi tulajdonrészét 2013 elején vásárolta meg Bachar Najari. A manufaktúra évek óta gazdasági nehézségekkel küszködik. A Magyarországon luxusórák kereskedelmével foglalkozó Bachar Najari a Zsolnay 74,5 százalékos tulajdonrészé szerezte meg 180 millió forintért, és vállalta, hogy 2014 őszéig félmilliárd forint tőkejuttatást is nyújt a gyárnak. A kisebbségi tulajdon és az aranyrészvények a pécsi városi vagyonkezelőnél, illetve a városnál maradtak. A porcelánmanufaktúra 2012-ben 602 millió forint nettó árbevétel mellett 338 millió forint veszteséggel zárt; 2011-ben 840 millió forint árbevétel mellett 282 millió forint volt a vesztesége.
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.



Kiegyezés a székely–holland sörháborúban

Magyar politikai siker is a Csíki Sör Manufaktúra és a Heineken kiegyezése - állítják kormányzati informátoraink.

Bajban a taxisok réme

Lemondott az Uber elnöke, Jeff Jones, miután a cég háza táján egymást érték a botrányok.

Alternatív valóságok

Igencsak eltérő a NOB és a helyiek véleménye 
a tavalyi ötkarikás játékok hagyatékáról, de a rengeteg gond mellett van azért néhány sikersztori is.

Jönnek az automata áruházak

Egyre több, főként a fizikai világban aktív nagyáruház vezeti be a legkülönfélébb online és elektronikus eladásösztönző praktikákat.

top200