brusszel


Őszre készül el a Nyíregyházát nyugatról elkerülő út első üteme

Figyelő Online
2013.11.29  16:37   
mail
nyomtatás
Jövő októberre készül el a Nyíregyházát nyugatról elkerülő út első, 2,2 kilométer hosszú szakasza, az Új Széchenyi Terv keretében megvalósuló beruházás értéke mintegy 3,4 milliárd forint.
Loppert Dániel, a beruházó Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. kommunikációs vezetője a pénteki alapkőletételi ünnepségen elmondta, az M3-as autópályát a kálmánházi úttal összekötő, kétszer egy forgalmi sávos utat 90 kilométer per órás sebességre tervezték.

A kivitelezési munkálatok már szeptemberben megkezdődtek.Kovács Ferenc, a nyírségi megyeszékhely polgármestere (Fidesz-KDNP) az eseményen hangsúlyozta, a beruházás a tervezettnél tíz évvel korábban jött létre, és nagyban hozzájárul a város új iparfejlesztési területének bővítéséhez, illetve jelentősen csökkenti Nyíregyháza átmenő forgalmát.

A polgármester fontosnak nevezte a beruházást, mert az útszakasz a városnak azon a részén vezet keresztül, ahol a település legfontosabb gazdasági szereplői hozták létre beruházásaikat. Olyan fontos cégek működnek itt mint a német Eissmann és Contitech, a francia Michelin, de a dán Lego Csoport 60 milliárd forintból épülő új gyárát is könnyebben lehet elérni az új útszakaszon.

Fontos, hogy itt ne álljon meg a munka, már zajlanak az egyeztetések annak érdekében, hogy jövő év elején kiírják az elkerülő következő, a kálmánházi úttól a Tiszavasvári útig tartó szakasz építésére vonatkozó pályázatot - fogalmazott a városvezető. Közlése szerint ugyanilyen fontos, hogy 2015 végéig a Tokaji útig is kész legyen a nyugati elkerülő, hiszen ebből az irányból a Szlovákiából és Lengyelországból érkező átmenő kamionforgalom terheli a város belső körgyűrűjét.

A következő, 2014 és 2020 közötti uniós költségvetési források segítségével lehetne ezt a körgyűrűt északról "bezárni", amiből a sóstói is turizmus profitálna - tette hozzá Kovács Ferenc.Vinnai Győző megyei kormánymegbízott az eseményen történelmi pillanatnak nevezte az útberuházást, megemlítve, hogy az elkerülő folytatása a megye rétközi településeit, így például Ibrányt és Nagyhalászt is bekapcsolja az autópályához.

A NIF közlése szerint az útfejlesztés első ütemének keretében az M3 autópályánál egy új csomópontot építenek, a környezetvédelmi szempontokat figyelembe véve a területen 30 ezer fát és cserjét fognak elültetni. Jelenleg 40-60 centiméter mélységben folyik a humuszolás, decemberben pedig megkezdődik a töltésépítés és a felüljáró próbacölöpözése.

Az új M3-as csomópontot és az elkerülő út első szakaszát a Duna Aszfalt Kft. és a KE-VÍZ '21 Zrt. által alakított konzorcium építi.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.