brusszel


Bejött az új rendszer: kevesebbet kell sorban állni

Figyelő Online
2013.11.06  11:06   
mail
nyomtatás
Mióta három százalékos kedvezményt vezetett be az otthon kinyomtatott és az elektronikusan bemutatott vonatjegyekre a MÁV, ezek aránya megduplázódott, ennek köszönhetően csökkent a pénztáraknál a sorban állás ideje - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium és a MÁV-Start Zrt. szerdán az MTI-vel.
Közleményük szerint míg július előtt 15-16 százalék volt, addig szeptember-októberre már 29-30 százalék lett azon jegyek aránya, amelyeket nem a jegykiadó automatáknál nyomtattak ki.

Az intézkedés az internetes jegyértékesítési rendszer aktív felhasználóinak számát is bővítette: havonta 4 ezerrel többen vásároltak online az előző félév adataihoz képest. Felhívták a figyelmet arra, hogy ennek kedvező hatásaiból az internettel nem rendelkező utasok is részesülnek, hiszen csökken a sorban állás ideje a pénztáraknál.

Emlékeztetnek: a tárca döntése alapján júliustól a vasúttársaság 3 százalékos kedvezményt ad minden olyan internetes vásárlónak, aki az otthoni nyomtatás vagy a digitális bemutatás lehetőségét választja. Az otthoni nyomtatással akár teljesárú, akár kedvezményes belföldi, egy útra szóló menetjegyeket, pót- és helyjegyeket, élőállat- és kerékpárjegyeket lehet megvásárolni.

A menetjegyek QR-kódját pedig egyebek mellett az InterCity járatokon utazva lehet az arra alkalmas telefon vagy számítógép képernyőjén a jegyvizsgálóknak bemutatni.

Az internetes jegyvásárlási lehetőséget 2008-as kezdete óta mintegy 2,3 milliószor vették igénybe az utazók. Az online rendszerben vásárlók már több mint 260 ezer esetben éltek az otthoni nyomtatás lehetőségével - tették hozzá.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.