brusszel


Jól ment a kaposvári vállalkozóknak

Figyelő Online
2014.01.03  15:09   
mail
nyomtatás
Kaposváron tavaly több mint 4 milliárd forintnyi adót fizetett be 6200 helyi vállalkozás, amely összeg 20 százalékkal múlta felül a 2012-ben befizetett adót - közölte a kaposvári önkormányzat az MTI-vel pénteken.
Kaposvár legtöbbet adózó cégei közül az első három 2013-ban a Lakics Gépgyártó Kft., a Kapos Atlas Gépgyár Kft., és a Magyar Cukor Zrt. volt.Szita Károly (Fidesz) polgármester beszámolója szerint a húsz legtöbb helyi adót befizető cég tavaly több mint 1,6 milliárd forinttal gazdagította Kaposvárt, ami 600 millió forinttal több, mint amit az azt megelőző évben fizettek a városnak.

A polgármester úgy fogalmazott: mára érzékelhető annak az eredménye, hogy a gazdasági válság idején nem túlélni akart a település, hanem előrement és fejlesztett. Hangsúlyozta annak fonottságát is, hogy adósság nélkül vághat neki a város a 2014-es évnek.

Szólt arról is, hogy a helyi vállalkozásoknak és a sikeresen működő közmunkaprogramnak is köszönhetően, jelenleg 796 fővel többen dolgoznak a városban, mint egy évvel korábban.

A somogyi megyeszékhely az idén az év elején külön köszöntette a nagyadózóit, e hagyományt a város 1996-ban elsőként vezette be az országban.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.



Kiegyezés a székely–holland sörháborúban

Magyar politikai siker is a Csíki Sör Manufaktúra és a Heineken kiegyezése - állítják kormányzati informátoraink.

Bajban a taxisok réme

Lemondott az Uber elnöke, Jeff Jones, miután a cég háza táján egymást érték a botrányok.

Alternatív valóságok

Igencsak eltérő a NOB és a helyiek véleménye 
a tavalyi ötkarikás játékok hagyatékáról, de a rengeteg gond mellett van azért néhány sikersztori is.

Jönnek az automata áruházak

Egyre több, főként a fizikai világban aktív nagyáruház vezeti be a legkülönfélébb online és elektronikus eladásösztönző praktikákat.

top200