brusszel


Csaknem ötszáz szabolcsi cég szűnt meg az első félévben

Figyelő Online
2013.07.11  08:20   
mail
nyomtatás
Csaknem ötszáz cég szűnt meg az idén, június végéig Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében - írta a Kelet-Magyarország csütörtökön megjelent száma.
A napilap szerint az első fél évben 483 céget töröltek a nyilvántartásból, a legtöbbet, 398-at felszámolás miatt, 12-t pedig végelszámolás miatt.Az utóbbi két és fél évben 2427 cég szűnt meg Szabolcsban, 2012-ben 1051, 2011-ben pedig 893.

A szabolcsi kereskedelmi és iparkamara hatáskörébe január 1-én 33 599 cég tartozott, amelyek közül 27 098 tett eleget törvényi kötelezettségének, a kötelező kamarai regisztrációnak, 6501 viszont eddig elmulasztotta.

Czomba Csaba, a Vállalkozók Országos Szövetségének (VOSZ) megyei elnöke a lapnak úgy nyilatkozott, hogy a cégbezárások oka elsősorban a pénzintézeti hitelezés rendkívüli korlátozottsága, az emiatt fellépő tőkeszegénység növekedése.

Nőtt a vállalkozások eredményességét nehezítő adók száma, az elvonások mértéke, és - ahogy fogalmazott - "az adminisztrációs terhek is nyomasztóak". A szakember megjegyezte: persze egy tisztulási folyamat is ritkítja a szabolcsi cégeket, kevesebb a "kamu-" és a kényszervállalkozás.

Országosan 16108 céget töröltek a cégbírósági nyilvántartásból az első fél évben, ennek három százaléka érintette Szabolcsot.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.



Kiegyezés a székely–holland sörháborúban

Magyar politikai siker is a Csíki Sör Manufaktúra és a Heineken kiegyezése - állítják kormányzati informátoraink.

Bajban a taxisok réme

Lemondott az Uber elnöke, Jeff Jones, miután a cég háza táján egymást érték a botrányok.

Alternatív valóságok

Igencsak eltérő a NOB és a helyiek véleménye 
a tavalyi ötkarikás játékok hagyatékáról, de a rengeteg gond mellett van azért néhány sikersztori is.

Jönnek az automata áruházak

Egyre több, főként a fizikai világban aktív nagyáruház vezeti be a legkülönfélébb online és elektronikus eladásösztönző praktikákat.

top200