brusszel


Kereskedelmi hubot építenek a Selyemútból

Figyelő Online - Sárvári Balázs
2013.10.30  17:59   
mail
nyomtatás
Közép-Ázsiában tett turnéja során Hszi Csin-ping kínai elnök a Selyemút Gazdasági Zóna létrehozásának ötletével próbált regionális kooperációt kezdeményezni, ami mintegy 3 milliárd embert kötne közös projektbe - számol be az EEO kínai hetilap.
Az Eurázsiai Gazdasági Fórum kínai alelnöke, Wang Yang köszöntőjében szintén ezen ötletet méltatta, mivel „precedens nélküli lehetőség a régió fejlődésének serkentésére". A megnyitó előtti napon ünnepélyes keretek között kezdődött meg az ún. Központi Kulturális Üzleti Negyed (CCBD) megépítése Xi'an területén, ami egyébiránt mindössze 5 kilométerre fekszik egy VII. századi buddhista pagodától.

A több mint 32 milliárd dolláros beruházás célja, a régió történeti és kulturális örökségének bekapcsolása egy modern kozmopolisz működésébe. A kínai léptékkel ma még csak közepesnek minősülő város újra a világ színpadára léphet. A kezdeményezés nyomán a Nyugat még nincs elragadtatva, azt mérlegelik, hogy stratégiai lehetőségként, vagy inkább fenyegetésként kell kezelniük a vállalkozást.

A CCBD az üzleti körzetek új korszakának nyitánya. Nem egyszerűen a hatékonyság, az üzletek közelsége és az új gazdaságföldrajz elmélete által taglalt tényezők mentén szerveznék meg a térséget, hanem központi elemként akarják használni a kultúrát is. Valójában a tradicionális örökség, a technológia, a pénzügyek és az üzlet integrációjára tett kísérlet a legújabb kínai megaproject. Nem csupán a modern szolgáltató szektor kiépítése zajlik Xi'anban, hanem egy ókori város tehetségének és kapacitásának felélesztése - szólnak a hangzatos jelszavak.

Xi'an mindig is hagyománya és stratégiai jelentősége miatt volt ismert, ám a Selyemút gazdasági blokkjának részeként kulcsszerepe lehet abban, hogy Kína betölthesse a régió szervezésében megálmodott szerepét. Ahogy többek között a régió polgármestere, Dong Jun is kiemelte, mindez lehetőséget teremt Kína nyugati területei növekedésének felgyorsítására.

Kína régóta fáradozik azon, hogy kiterjessze befolyását Ázsia délnyugati perifériáján és most ugyanehhez fogott hozzá Közép-Ázsiában is.


Zhang Yenlong a The Economic Observer kínai hetilap munkatársa.

Kapcsolódó cikkek
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.



Megújul a Figyelő

Magyarország egyik legrégebbi és legnagyobb presztízsű gazdasági hetilapja, a Figyelő erősíteni kívánja médiapiaci pozícióját.

Bíróság elé állíthatják Netanjahu feleségét

A rendőrség Sara Netanjahunak, az izraeli miniszterelnök feleségének a bíróság elé állítását javasolja

top200