brusszel


Kétharmados többség a német nagykoalíció mögött

Figyelő Online
2013.12.01  15:04   
mail
nyomtatás
Németországban a szociáldemokrata párt (SPD) szavazóinak többsége támogatja a koalíciót a CDU/CSU konzervatív pártszövetséggel - mutatták ki vasárnap ismertetett felmérések.
A Welt am Sonntag című lap megbízásából készített kutatás szerint az SPD-szavazók 78 százaléka támogatja a tervezett nagykoalíciót, és 19 százalék utasítja el a közös kormányzást az Angela Merkel vezette konzervatívokkal.
A CDU és a CSU szimpatizánsainak körében hasonló arányt mértek, a 79 százalék támogatja, 15 százalék ellenzi a kormányalakítást a legnagyobb baloldali párttal.

A lakosság egészét tekintve ugyan kevesebben támogatják, hogy a 2005-2009-es ciklus után ismét együtt kormányozzon a CDU/CSU és az SPD, de még így is csaknem kétharmados, 65 százalékos a nagykoalíció támogatottsága a Forsa közvélemény-kutató cég vizsgálata szerint.

Az SPD-nél pártszavazást tartanak a szerdán előzetesen aláírt koalíciós szerződésről. A nagyjából 475 ezer párttagnak hétfőn küldik el a berlini központból postán a szavazólapot, egy díjmentesített válaszborítékot és a 185 oldalas koalíciós szerződést, amely az SPD Előre (Vorwärts) című lapjának különkiadásaként jelenik meg.

A szavazólapon az a kérdés áll, hogy megkösse-e a párt a CDU/CSU-val kialkudott koalíciós szerződést. Szavazásra jogosult minden SPD-tag, akit legkésőbb a pártszavazás utolsó napján, december 13-án regisztrálnak a tagok listáján. Az érvényességi küszöb viszonylag alacsony, 20 százalék, a szavazás eredménye pedig kötelező erejű, vagyis a szerződést csak akkor lehet megkötni, ha a szavazás érvényes és a többség igennel voksol.

A Bild am Sonntag című vasárnapi lap megrendelésére készült felmérés alapján az SPD támogatóinak 70 százaléka véli úgy, hogy a párttagoknak igennel kellene szavazniuk, és 26 százalék szerint kellene elutasítaniuk a szerződést. A konzervatív választók körében még nagyobb, 89 százalékos azoknak az aránya, akik szerint az SPD-tagoknak a nagykoalícióra kell szavazniuk a pártválasztáson. Az Emnid intézet felmérése szerint a lakosság egészét tekintve 69 százalék támogatja és 21 százalék ellenzi, hogy az SPD-tagok igennel szavazzanak.

Az SPD egy közleménye szerint a közvetlen döntési lehetőség komoly vonzerő, ezt mutatja, hogy 2500-an léptek be a pártba októberben, amikor elhatározták, hogy koalíciós tárgyalást kezdenek a konzervatívokkal és a szerződésről szavazást tartanak, novemberben pedig további 1800-zal emelkedett a tagok száma.
Az SPD-nél ez az első pártszavazás. Az eredményt várhatóan december 14-én hirdetik ki. Amennyiben a pártszavazás érvényes és az igenek győznek, az új kormány december 17-én, a szeptemberi országos parlamenti választás utáni 86. napon alakulhat meg. Ez lehet Angela Merkel harmadik kormánya, és a harmadik német nagykoalíció a második világháború óta.
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.