brusszel


Kevesebben keresnek munkát

Figyelő Online
2013.06.20  10:46   
mail
nyomtatás
A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat május végén mintegy 515 ezer álláskeresőt tartott nyilván, ami áprilishoz képest 6,7 százalékos, 2012 májusához képest pedig 3,6 százalékos csökkenést jelent.
A Nemzeti Munkaügyi Hivatal honlapján közölt legfrissebb munkaerő-piaci adatok szerint a legtöbb álláskereső továbbra is Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében van; e két megye a teljes állomány 21 százalékát adta. Májusban a nyilvántartott álláskeresők aránya a gazdaságilag aktív népességhez viszonyítva 11,6 százalék volt, a munkavállalási korú népességhez mért relatív ráta pedig 7,8 százalék. A nyilvántartásban csaknem 60 ezer pályakezdő szerepelt, az összes álláskereső 11,6 százaléka.

Az állástalan pályakezdők száma áprilishoz képest több mint 9 százalékkal csökkent, tavaly májushoz képest azonban jelentősen, 15,7 százalékkal emelkedett.Az álláskeresők csaknem harmada több mint egy éve szerepelt a nyilvántartásban, májusban 168 400 tartós álláskereső volt Magyarországon. Az előző hónaphoz képest 2,8 százalékkal csökkent, az előző év azonos időszakához képest azonban több mint 24 százalékkal nőtt a számuk. Májusban a foglalkoztatók összesen 36 300 új üres álláshelyet jelentettek be, amely az előző hónaphoz képest mérséklődött, míg az előző év azonos hónapjához viszonyítva emelkedett.

A legtöbb új munkaerőigény Budapestről és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből érkezett. Összességében 2013. májusban 82 600 ezer álláshely állt rendelkezésre, amelyből a zárónapon 41 ezer maradt betöltetlen.Az újonnan bejelentett munkaerőigények 62,2 százaléka támogatott álláshely volt. Az év ötödik hónapjában 22 600 új támogatott álláshelyet jelentettek be a munkaadók, ez az előző hónaphoz képest 36,6 százalékos csökkenést, az előző év azonos időszakához képest 14,7 százalékos növekedést jelentett. A májusban bejelentett 13 700 nem támogatott munkaerőigény az előző hónaphoz és az egy évvel korábbihoz viszonyítva is növekedést mutatott: áprilishoz képest jelentősen, 14,1 százalékkal, tavaly májushoz képest pedig több mint 9 százalékkal nőtt.Májusban 16 cég 1309 munkavállalót érintően jelentett be csoportos létszámleépítést. Az érintett létszám az előző hónaphoz képest 800, míg 2012 májusához képest 300 fővel nőtt.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.