brusszel


Kilépett a MOSZ az Autonóm Szakszervezetek Szövetségéből

Figyelő Online
2013.11.14  13:09   
mail
nyomtatás
A Mozdonyvezetők Szakszervezete (MOSZ) a november 13-i rendkívüli kongresszusán elfogadott határozata alapján kilépett az Autonóm Szakszervezetek Szövetségéből - közölte a MOSZ csütörtökön az MTI-vel.
Az érdekképviselet közleménye szerint a döntést a május 1-jén bejelentett, az Autonóm Szakszervezetek Szövetsége, a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége és a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma egyesülési folyamatának bizonytalan jövője és működése miatt hozták meg.

A MOSZ jelenleg nem tartozik egyetlen szakszervezeti konföderációhoz sem, és nem is áll szándékában más országos szakszervezeti szövetségbe belépni - közölték.Kiss László, a MOSZ elnöke az MTI kérdésére úgy fogalmazott: a három szakszervezeti konföderáció egyesítésével nem értettek egyet, ráadásul voltak olyan megnyilvánulások, amelyek politikai elkötelezettséget mutattak, a MOSZ pedig nem szeretne egyik politikai párthoz sem kötődni.

Az egyesült szakszervezeti szövetség nem tudná jobban képviselni a mozdonyvezetők érdekeit, mint maguk a mozdonyvezetők - közölte az elnök. Hozzátette azt is, hogy a MOSZ már korábban felfüggesztette tagságát az Autonóm Szakszervezetek Szövetségében.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.