brusszel


Kísértetházak Budapesten

Figyelő Online - Halaska Gábor
2014.01.05  14:00   
mail
nyomtatás
Befejezetlen épületek, hamvába holt ötletek és még legalább három-négy év pangás - az ingatlanpiacot letaroló válság szorításából egyelőre csak egyes kisebb projekteknek sikerül szabadulniuk.
Több mint öt esztendeje csapott le a gazdasági szökőár a világra, és a virtuális pusztítás mellett jó néhány épített mementót is az utókorra hagyott. A már-már ikonikus rózsadombi SZOT szálló mellé újabb szellemházak sorakoztak fel, élükön a Tópark betontorzójával és néhány hasonlóan félbehagyott iroda- és társasházzal. Ezek közül néhányon azóta újrakezdték a munkát, többségük azonban továbbra is úgy áll, ahogy abban a pillanatban maradt, amikor a válság nyomán elapadtak az ingatlanfinanszírozás forrásai.

Ha a krízis a lengyelekhez hasonlóan minket is elkerült volna, jó eséllyel már a SZOT szállóról sem kellene megemlékezni ebben az összeállításban. Információink szerint ugyanis a CIB-csoportot tulajdonló olasz Intensa Sanpaolo főhadiszállásáról állították le a legutóbbi, az épület valamiféle hasznosítását célzó projektet. A másfél évtizedes pereskedés után pár tízmillió forintból milliárdos bevétellel kecsegtető állapotba lehetett volna hozni a projektet.

A történet egyáltalán nem egyedülálló. Semmivel sem került közelebb a megoldáshoz az újabb keletű agglomerációs csúfság, a törökbálinti Tópark projekt sem, amellyel korábban lapunk is részletesen foglalkozott (Betontorzók - Figyelő, 2011/41. szám). A bankok konzorciuma itt nem is bízott meg ingatlanszakértőket a helyzet elemzésével, valamiféle menekülési terv kidolgozásával. Pedig egy banktisztviselőtől aligha várható, hogy egy ekkora monstrum lényegi hasznosítására épkézláb tervvel rendelkezzen. Ráadásul információink szerint az eddig sem egyszerű jogi helyzet a közeljövőben még tovább kuszálódhat.

További részletek a Figyelő hetilap 2014/01-es, január másodikán megjelent lapszámában.
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.



Kiegyezés a székely–holland sörháborúban

Magyar politikai siker is a Csíki Sör Manufaktúra és a Heineken kiegyezése - állítják kormányzati informátoraink.

Bajban a taxisok réme

Lemondott az Uber elnöke, Jeff Jones, miután a cég háza táján egymást érték a botrányok.

Alternatív valóságok

Igencsak eltérő a NOB és a helyiek véleménye 
a tavalyi ötkarikás játékok hagyatékáról, de a rengeteg gond mellett van azért néhány sikersztori is.

Jönnek az automata áruházak

Egyre több, főként a fizikai világban aktív nagyáruház vezeti be a legkülönfélébb online és elektronikus eladásösztönző praktikákat.

top200