brusszel


Korszerűsítették a karcagi vasútállomás előterét

Figyelő Online
2014.01.31  15:19   
mail
nyomtatás
Korszerűsítették a karcagi MÁV-állomás előterét, a beruházás része Magyarország jelenlegi legnagyobb vasúti fejlesztésének, a Szajol-Püspökladány vonalszakasz komplex felújításának.
A vasútban van jövő, szükség van rá - mondta Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter pénteken Karcagon sajtótájékoztatón.

Hangsúlyozta, hogy a Szajol és Püspökladány közötti szakasz fejlesztése révén olyan vonal jön létre, amelyen óránként 160 kilométeres sebességgel haladva, a néhány megállóval együtt is összesen másfél óra alatt lehet megtenni a Karcag és Budapest közötti utat.

A tárcavezető beszélt arról is, hogy ez a vasúti korszerűsítés az iparfejlesztésben, a kereskedelemben és a turizmusban is új távlatokat nyit meg. Rövid távú cél, hogy megvalósuljon az átjárás a vasútállomásról a karcagi ipari parkba - tette hozzá.

Fazekas Sándor reményét fejezte ki, hogy a fejlesztés további részeként a vasútállomás több mint 150 éves, műemlék jellegű épülete is hamarosan megújulhat. Loppert Dániel, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. kommunikációs vezetője elmondta: az állomás előtt 26, térburkolattal és kiemelt szegéllyel ellátott személyautó parkolóhelyet alakítottak ki.

A mozgásukban korlátozott utasok számára az állomás bármely pontjára történő akadálymentes közlekedést biztosítottak, valamint két, mozgáskorlátozottaknak fenntartott parkoló is készült. A P+R parkolóhelyek mellett 3 taxi várakozóhely, két autóbusz egyidejű fogadására alkalmas felszálló peron és egy autóbusz leszálló peron épült. Emellett 30 férőhelyes, térburkolattal ellátott kerékpártárolót építettek a peronaluljáró közelében.

A vakok és gyengénlátók számára taktilis, azaz tapintható burkolattal ellátott vezetősávot létesítettek.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.