brusszel


Közel 13,5 tonna sütőolajat adtak le a Mol-nak

Figyelő Online
2013.09.09  18:34   
mail
nyomtatás
Közel 13,5 tonna használt sütőolajat vittek a kutakra a Mol augusztus 12-étől szeptember 1-jéig tartó gyűjtőkampányában - közölte az olajtársaság hétfőn az MTI-vel.
Ezzel együtt a vállalat 2011-ben indított, a használt sütőolaj gyűjtését ösztönző programjában, két és fél év alatt több mint 188 tonna zsiradékot adtak le.A statisztikák szerint Magyarországon az évente forgalomba kerülő több tízezer tonna étolaj mindössze 14-15 százalékát gyűjtik vissza. A Mol több mint két éve szervezi a használt sütőolaj gyűjtését és újhasznosítását célzó programját.

A program indulásakor, 2011-ben országszerte 100 Mol benzinkúton lehetett leadni az összegyűjtött háztartási zsiradékot. A társaság folyamatosan bővítette az átvevő helyek számát, így az idén már 170 töltőállomáson várták azokat, akik környezetbarát módon akartak megszabadulni a sütéshez használt olajtól. Az eddig begyűjtött használt sütőolajat a Rossi Biofuel komáromi üzemében hasznosították újra és állítottak elő belőle bioüzemanyagot.

Az augusztusi kampányban nyereményeket is felajánlott a cég a veszélyes hulladékot leadóknak, a három fődíjat, egy-egy utcabált Budapest, Szeged és Miskolc nyerte.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.