brusszel


Közelség, közös múlt - Százezrek indulnak Horvátországba

CSATLAKOZÁS
Figyelő Online - VARGA ZSOLT
2013.07.01  07:00   
mail
nyomtatás
Számba vettük, mi a haszna abból a magyar turistának, hogy mától Horvátország az Európai Unió teljes jogú tagja. Interjú Marin Skenderović-csal, a Horvát Idegenforgalmi Közösség budapesti képviseletének vezetőjével.
- Vegyük sorra, mit hoz a konyhára a turistának, hogy egy klubba tartozunk már! Határ?

- Eddig, egészen pontosan tegnapig volt négy pont, ahol a túristának meg kellett állnia, mert ellenőrizték. A magyar határőr, a magyar vámos, a horvát határőr, a horvát vámos. Mától egy pont van, a vámosok elmentek, a két határőr pedig együtt teljesít szolgálatot. A vám ugyan megszűnik a határon, de azért lesz mélységi ellenőrzés szúrópróbaszerűen. Ettől azonban nem kell tartania egy hétköznapi utazónak. Mindenki többet, sokkal többet vihet magával legálisan. Csak két példa: az eddigi 4 liter bor helyett 90 litert, a 16 üveg sör helyett pedig akár 220 üveggel. Általánosságban elmondható, hogy a korábban megengedett 300 euró értékű áru után már 10 ezer euró értékű árut vihetünk oda-vissza a határon. A félreértések elkerülése végett nem lehet elégszer elmondani: érvényes útlevél, vagy személyi igazolvány továbbra is szükséges a határátlépéshez.

- Telefonálás?

- Minden mobiltelefon társaságnál drasztikusan csökkent a roamingdíj. A Horvátországban indított hívásoknál 320 forint helyett maximum 70 forint, a fogadott hívásoknál pedig 130 forint helyett nagyjából 20 forint percenként a roamingdíj. Itt kell megemlíteni, hogy a frekventált turisztikai központokban már 270 helyen ingyenes a WIFI hozzáférés. Mondjuk a zadari főtéren is lehet internetezni okostelefonnal.

- Ön szerint több magyar turista utazik most majd Horvátországba, hogy gyorsabb a határátlépés, olcsóbb a telefon?

- A statisztika azt mutatja, hogy a hozzánk látogató átlagos magyar turista háromszor-négyszer megfordult már nálunk. Szóval visszatérő vendég. Nem a legújabb előnyök miatt fog újra elindulni, de az kétségtelen, hogy még inkább vonzóvá válik országunk. Tavaly 332 ezer magyar turista járt Horvátországban, idén is erre, vagy kicsivel jobb eredményre számítunk.

- Mi az, ami nem változik?


- A szigorú szabályok, amiket továbbra is be kell tartani. Tilos és büntetendő a vadkempingezés, s ha valaki nem kereskedelmi szálláshelyen tölti az éjszakát, 24 órán belül be kell jelentkeznie, különben komoly pénzbírságra számíthat. Vezetés közben az alkoholfogyasztás 0,5 ezrelékig megengedett, de ha a sofőr balesetet okoz, ez súlyosbító tényező.

- Hová megy a magyar, ha irány Horvátország?


- A legnépszerűbb helyek toplistája hosszú évek óta változatlan: 1. Kvarner-öböl, 2. Isztria, 3. Sibeniki régió, 4. Zadar és környéke. Érdekesség, hogy az Isztriai félszigetre ugyan többen mennek, de összességében kevesebb éjszakát töltenek, mint a Sibeniki régióban - ebben nyilván a közelség-távolság is közrejátszik.

- Orbán Viktor még első kormánya idején mondta, nincs már messze az az idő, amikor sok magyar zászló lobog az adriai kikötőkben ringatózó hajókon.

- Valóban egyre több a magyar felségjelű hajó. Amúgy is elmondható, hogy élénkül a turizmusnak ez az ága. A hozzánk látogató összes magyar turista több mint 3 százaléka, jó tízezer ember hajón nyaral kimutatásaink szerint.

- Ezek szerint nem csak azt mérték fel, ki hol nyaral, de azt is, milyen szálláshelyet vesz igénybe.

- A magyar turisták majdnem ötven százaléka a magánszállásokat részesíti előnyben, a másik ötven százalékon fele-fele arányban a kempingek és a hotelek osztoznak.

- Hányadik helyen áll Magyarország a turistákat küldő országok sorában?


- A kilencedik helyen. Sokáig a hatodik helyen volt, de már Szlovákia, Lengyelország is megelőzte. Sajnos érződik a gazdasági válság hatása, de reménykedünk, hogy a csökkenő rezsidíjnak köszönhetően többen tudnak félretenni nyaralásra.

- Úgy tudom, Zágrábban készítettek egy átfogó felmérést, melyik náció miért kedveli Önöket. A magyar turisták szemében mi a legelőnyösebb vonása országuknak?


- A közelség, a közös múlt, a jó közbiztonság, a szívélyes vendéglátás - így, ebben a sorendben.

- Abban az országban, ahol tenger és napfény van, ott kétséget kizáróan húzóágazat a turizmus.

- A horvát GDP csaknem 20 százaléka származik közvetlenül a turizmusból. De a tengermelléken, a szigeteken sokaknak szinte csak ez ad megélhetést.

Kapcsolódó cikkek
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.