brusszel


Labdarúgó Eb 2020: Budapest is pályázik

Figyelő Online
2013.09.10  16:04   
mail
nyomtatás
Magyarország megpályázza a 2020-as Labdarúgó Európa-bajnokság megrendezésének egyik helyszínét. Csányi Sándor az MLSZ elnöke azt mondta: 2020-ban először 13 helyszínen rendezik meg a labdarúgó Európa-bajnokságot. Az MLSZ elnöke szerint az új Puskás Ferenc stadion megfelelő lesz ennek a nívós eseménynek a megrendezésére.
Michel Platini, az UEFA elnöke azt mondta: nagyon örül annak, hogy Magyarország pályázik a 2020-as eseményre. Az UEFA elnöke a román-magyar meccsről azt mondta: elutasítja a rasszizmust, ebben a kérdésben nulla tolerancia az elfogadható.

Az elnök elmondta: szigorú intézkedések bevezetését tervezik a rasszizmus visszaszorítása érdekében. Platini azt mondta: a szabályokat megszegő csapatok játékosait, edzőit, szurkolóit legalább 10 meccsről el fogják tiltani. Rasszista kijelentések hallatán egyes stadionok szurkolói szektorának a bezárásától sem zárkóznak el. Platini hozzátette: minden labdarúgó szervezettől azt kérik, hogy a rasszizmust sehol ne tűrjék meg.

Orbán Viktor szerint Magyarország benevezett azon országok közé, melyek nagy sportrendezvényeket szeretnének lebonyolítani. A miniszterelnök szerint amit ma itt tesznek az pontosan illeszkedik abba a tervbe, hogy a sportot stratégiai ágazattá formálják - tette hozzá. Megemlítette többek között, hogy ezért volt fontos, hogy bevezessék a mindennapos testnevelést. Hozzátette: mintegy 314 ezer diák sportol minden nap a tornaóra keretében. Orbán Viktor szerint a magyaroknak a sport az identitást is jelenti. A miniszterelnök elmondta: a kormány szerdán tárgyal arról, hogy nevezzen-e Magyarország az Universiade megrendezésére - árulta el Orbán Viktor.

 

Kapcsolódó cikkek
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.