brusszel


Lázár megerősítette a paksi hitelt

Figyelő Online
2014.04.01  12:16   
mail
nyomtatás
Lázár János Miniszterelnökséget vezető államtitkár megerősítette, hogy Magyarország aláírta Oroszországgal a paksi bővítéssel kapcsolatos orosz állami hitelnyújtásra vonatkozó megállapodást
Az államtitkár kedden, a kormányszóvivői tájékoztatón elmondta: a megállapodást az Országgyűlés elé terjesztik, a megalakuló parlament tárgyalhatja meg azt.Hozzátette: a dokumentumot Brüsszel számára is rendelkezésre bocsátották. Az államtitkár emlékeztetett: a kormány két megállapodás aláírását tervezte az orosz féllel. Az első a nemzetközi nukleáris együttműködésről szólt, amelyet már korábban aláírt a kabinet, és azt be is nyújtotta az Országgyűlésnek.

A Ház ezt megtárgyalta, jelenleg végszavazásra vár - fűzte hozzá az államtitkár -, ami az új parlament feladata lesz. Ez a szerződés azonban csak akkor lép hatályba, ha Magyarország a pénzügyi megállapodást is megköti az orosz féllel, és a parlament azt is elfogadja - hangsúlyozta Lázár János. Felidézte azt is, hogy tájékoztatásul Brüsszel ezt a dokumentumot is megkapta. Mint mondta, ha az új Országgyűlés elfogadja a pénzügyi megállapodásról szóló szerződést, azzal mindkét dokumentum hatályba lép. Kedden a Vedomosztyi című orosz napilap azt írta, hogy Oroszország és Magyarország aláírta a paksi atomerőmű bővítésére szánt mintegy 10 milliárd euró értékű állami hitelnyújtásról szóló kormányközi megállapodást.
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.