brusszel


Lemondott a PSZÁF három vezetője

Figyelő Online
2013.06.24  11:20   
mail
nyomtatás
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) két alelnöke, Sáray Éva és Balogh László, valamint Nadrai Géza, a Pénzügyi Békéltető Testület (PBT) elnöke benyújtotta lemondását - közölte a PSZÁF hétfőn.
Szász Károly, a PSZÁF elnöke június 21-i hatállyal elfogadta a vezetők lemondását, erről hétfőn írásban tájékoztatta Orbán Viktor miniszterelnököt.A PSZÁF elnöke június 24-i hatállyal Gázmár Zoárdot, a felügyeleti igazgatóság eddigi ügyvezető igazgatóját nevezte ki alelnökké, aki a PSZÁF elnökének távollétében ellátja az elnök általános helyettesítési feladatait is.Sáray Évát és Balogh Lászlót 2010. júliusban nevezte ki hat évre a PSZÁF alelnökévé Szász Károly javaslatára Orbán Viktor miniszterelnök. Nadrai Gézát 2011 február elsejei hatállyal nevezte ki Szász Károly a PBT elnökének.

Binder István, a PSZÁF szóvivője elmondta: indoklást a PSZÁF nem kíván közölni. A kormány június 7-én nyújtotta be az Országgyűlésnek a Magyar Nemzeti Bank és a PSZÁF összevonásáról szóló törvényjavaslatot, így az indítvány elfogadását követően megszűnik a PSZÁF. Az Európai Központi Bank megkapta előzetes véleményezésre a Nemzetgazdasági Minisztériumtól a törvényjavaslatot, a tárca sürgős eljárást kért. Az EKB jellemzően egyhónapos határidővel készíti el jogi véleményeit, de adott esetben kérvényezheti e határidő további egy hónappal való meghosszabbítását. Amennyiben a tagállam sürgős eljárás lefolytatását kezdeményezi, és annak szükségességét elégségesen meg is indokolja, akkor egy hónapnál rövidebb idő alatt is elkészülhet a jogi szakvélemény.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.