brusszel


Jövőre belevágnak a palagáz-bizniszbe a lengyelek

Figyelő Online
2013.11.28  13:20   
mail
nyomtatás
Lengyelország a sikeres próbafúrások után 2014-ben az eredeti tervekkel összhangban megkezdi a palagáz kereskedelmi kitermelését - közölte Piotr Wozniak környezetvédelmi miniszterhelyettes.
Lengyelország ezzel az első EU-tagország lenne, amely alkalmazza a sokak által vitatott technológiát. Rajta kívül Európában csak Litvánia tervez palagáz-kitermelést. A palagázt, amelyet nem hagyományos gáznak is neveznek, úgynevezett hidraulikus repesztési technológiával nyerik ki a palarétegek belsejéből: nagy mennyiségű vizet tartalmazó homokszuszpenzió beszivattyúzásával történik. Környezetvédők attól tartanak, hogy a feltárásban használt vegyi anyagok elszennyezik a Föld kérgét.

A londoni székhelyű San Leon Energy, amely próbafúrásokat végzett Észak-Lengyelországban, közölte, hogy az ismételt fúrások "minden várakozást felülmúlnak".

A miniszterhelyettes a PAP-nak nyilatkozva ezután szintén nagyon jónak minősítette az eredményeket, és reményét fejezte ki, hogy más társaságok is megkezdik a kitermelést.Lengyelország évi gázszükséglete 14 milliárd köbméter, ennek kétharmadát Oroszországból importálja. Az ország szeretné megteremteni energetikai függetlenségét, aminek fontos eszköze lenne a 800-2000 milliárd köbméterre becsült palagázkincs - Európa legnagyobb készlete - kiaknázása.

A kormány 2020-ig 12,5 milliárd eurót tervez beruházni a kitermelésbe. Az ország áramszükségletének 91 százalékát szénerőművekből fedezi. A kőszén- és lignitkészletek becslések szerint még 150 évig kitartanak. Donald Tusk kormányfő a múlt héten végrehajtott kormányátalakítás keretében leváltotta Marcin Korolec környezetvédelmi minisztert, és Maciej Grabowskit nevezte ki a helyébe, aki kijelentette, hogy tárcája prioritásának tekinti a palagáz kitermelését.

A palagázkincs kiaknázására vonatkozó lengyel remények visszafogottabbá váltak, amikor az Exxon Mobil után két másik társaság, a Marathon Oil és a Talisman Energy is bejelentette, hogy abbahagyják a próbafúrásokat, és kivonulnak Lengyelországból. Az ígéretes újabb fúrások után azonban a 3Legs Resources és a ConocoPhillips közölte, hogy 2014-ben tovább folytatják a próbafúrásokat.

A 3Legs Resources a fúrási program költségeit 63 millió dollárra becsüli. A kereskedelmi kitermelés megkezdését a társaság a próbafúrások eredményétől teszi függővé.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.