brusszel


Ez lett a hatása az e-útdíjnak

Figyelő Online
2013.11.06  15:37   
mail
nyomtatás
Az e-útdíj bevezetésének hatására egyes viszonylatokban sokkal kedvezőbb áron lehet árut szállítani a vasút és a közút kombinációjával (multimodális szállítással), mint teljes egészében közúti fuvarozással, a kombinált szállítás arányának növeléséhez azonban ösztönzők, kedvezmények kellenek - hívja fel a figyelmet a Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége (MLSZKSZ) az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében.
A szövetség a használatarányos útdíj 2013. július 1-jei bevezetését figyelembe véve elemezte a magyarországi multimodális szállítás helyzetét.

A tanulmány szerint ha a vasútvállalatok megfelelő tartalmú és díjstruktúrájú szolgáltatáscsomagot állítanak össze, úgy nemcsak nagyobb, hanem rövidebb távolságokra is a közúti fuvarozásnál olcsóbban lehetne továbbítani az árut kötött pályán.

Az MLSZKSZ emlékeztet arra, hogy korábban a szállítmányozó cégek a használatarányos útdíj bevezetését megelőzően azért választották a közutat a vasúti-vízi-közúti kombinált szállítás helyett, mert a közúti fuvarozás akár 40 százalékkal is olcsóbb volt, mint a vasúti szállítás.

A közút másik nagy előnye a kötött pályához képest, hogy kisebb mennyiségek esetén gyorsabb, tervezhetőbb és rugalmasabb megoldásokat kínáltak a speditőr cégek.

Az e-útdíj idei bevezetésével azonban változott a helyzet: a szövetség szerint van olyan kombinált szállítási mód, amelynél 10, de olyan is, amelynél 40 százalékkal olcsóbb a közútinál az ilyen szállítás, még egy-egy rövidebb (180-200 kilométeres) távon is.

Az MLSZKSZ szerint ahhoz, hogy a teherfuvarozók a közút helyett a környezetbarát vasút-közúti kombinált szállítási módot válasszák, az e-útdíj bevezetése nélkülözhetetlen, de nem elegendő. A logisztikai szakma szükségesnek tartja, hogy az intermodális logisztikai szolgáltatóközpontok 70 kilométeres körzetében ne kelljen útdíjat fizetniük a szolgáltatóközpontokba, illetve onnan fuvarozó közúti nehézgépjárműveknek. A 70 kilométeres körzeten belül az útdíj-mentesség hatálya alá tartozna minden olyan fuvarfeladat, amelyik bizonyítani tudja, hogy vasúton, vízen érkezett vagy távozik az adott átrakási pontra. Ez egy ösztönző csomag része lenne, amit ki lehet egészíteni számos, a közlekedési mód váltását támogató további elemmel - olvasható a közleményben.

A közleményben Fülöp Zsolt, az MLSZKSZ elnöke kifejti: ahhoz, hogy a speditőr cégek közlekedési módot váltsanak, további kedvezmények kellenek. Legalább 20-25 százalékos árelőny és olyan szolgáltatáscsomagok, amelyek biztosítják a vasút kiszámíthatóságát, menetrendszerűségét, és átütik a vasúttal szemben "az elmúlt húsz évben felépült ellenérzések falát, ami a magasabb árak és a kiszámíthatatlanság tégláiból épült fel" - fogalmazott.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.