brusszel


Londoni elemzőházak: csökkenő infláció várható

Figyelő Online
2013.10.11  15:21   
mail
nyomtatás
A dohánytermékek megemelt kiskereskedelmi árrésének nehezen megjósolható átszűrődési üteme okozta a vártnál magasabb szeptemberi magyarországi inflációt, ám ettől még a következő hónapokban folytatódik a dezinflációs folyamat, és így nyitva marad az út a további jegybanki kamatcsökkentések előtt is - jósolták a múlt havi inflációs adatsor pénteki ismertetése után londoni pénzügyi elemzők
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteki jelentése szerint szeptemberben 1,4 százalékos volt az éves infláció. Az MTI előzetes felmérésébe bevont londoni befektetési és elemzőházak felzárkózó piacokra szakosodott közgazdászai 1,0-1,3 százalék közötti prognózisokat adtak a teljes kosárra számolt szeptemberi tizenkét havi inflációra. Augusztusban 1,3 százalékos éves inflációt mértek Magyarországon. A pénteki adatismertetés utáni értékelésükben a JP Morgan globális pénzügyi szolgáltató csoport londoni befektetési részlegének szakelemzői hangsúlyozták, hogy jóllehet a szeptemberi éves infláció 0,2 százalékponttal meghaladta a konszenzusos előrejelzési átlagot, júliusban és augusztusban ugyanakkor egyaránt 0,2 százalékponttal elmaradtak a tizenkét havi inflációs ütemek a várttól. Ráadásul a harmadik negyedév egészére vetített átlagos infláció pontosan megegyezik a Magyar Nemzeti Bank (MNB) legutóbbi prognózisával.

A JP Morgan londoni elemzői közölték, hogy mindezek alapján fenntartják az MNB további kamatpályájára szóló előrejelzésüket, amely szerint a magyar jegybank 2014 elejéig összesen további 0,60 százalékponttal 3,00 százalékra csökkenti alapkamatát.A ház szakértőinek számításai szerint a dohányáruk 6,7 százalékos havi drágulása 0,3 százalékpontot, a pénzügyi szolgáltatások árának 13,7 százalékos emelkedése további 0,2 százalékpontot adott hozzá a havi összevetésű inflációhoz.Jóllehet a dohánytermékek kiskereskedelmi árrését már júliusban megemelték, az átszűrődés még augusztusban is csak nagyon mérsékelt volt, és úgy tűnik, hogy a fogyasztói szintű árkiigazítás zöme szeptemberben történt, emellett a pénzügyi tranzakciós illeték emelésének drágító hatása is a múlt hónapra koncentrálódott - hangsúlyozták a JP Morgan elemzői.A ház szerint ugyanakkor keresleti oldalról jórészt továbbra sincs inflációs nyomás, tekintettel a magyar gazdaságban érvényesülő negatív kibocsátási rés dezinflációs hatására.

A JP Morgan londoni szakértőinek pénteki előrejelzése szerint a magyarországi éves infláció 2013 végére valószínűleg 1 százalék körüli szintig lassul, és várhatóan 2 százalék alatt marad 2014 első felében is.A cég prognózisa szerint az idei utolsó negyedév inflációs pályája ugyanakkor göröngyösnek bizonyulhat: októberben kissé csökkenhet az ütem az energiaárak visszaesésének hatására, novemberben az inflációs ráta megugrása várható a belépő bázishatások miatt, decemberben viszont jelentősen, 1 százalék körüli szintig lassulhat vissza a háztartási közműdíjak tervezett 11 százalékos további csökkentése nyomán.A JP Morgan londoni elemzőinek távlati előrejelzése szerint 2014 egészében 2,2 százalékos átlagos infláció várható Magyarországon; a cég ugyanakkor azt jósolja, hogy jövő decemberben már a 3 százalékos célszint felett lesz az éves inflációs ütem.A 4cast nevű londoni pénzügyi-gazdasági elemzőcég közgazdászai is azt a véleményüket emelték ki pénteki értékelésükben, hogy a vártnál magasabb szeptemberi infláció a várakozásoktól mélyen elmaradó előző két havi ütem valamelyes korrekciója, és azt jelzi, hogy a dohánytermékek fogyasztói árai "erőteljesen reagálni kezdtek" a kiskereskedelmi árrés megemelésére.

A múlt havi reakció sokkal erősebb volt annál, mint amit az előző két hónap adataiból következtetni lehetett, és a 4cast számításai szerint ez önmagában "0,2 százalékpontnyit megmagyaráz a szeptemberi meglepetésből".A 4cast elemzői szerint az MNB Monetáris Tanácsa következő döntésénél valószínűleg azzal érvel majd, hogy a dohánytermékek és a pénzügyi szolgáltatások inflációs hatása csak átmeneti, másrészt várható is volt, és egyébként is ennél nagyobb dezinflációs hatása lesz a hatósági közműdíj-csökkentések második fordulójának.

A cég előrejelzése szerint a háztartási energiaárak újabb csökkentése az idei év végéig jóval 1 százalék alá viszi a tizenkét havi inflációt, és így a monetáris tanács várhatóan nem tekinti a szeptemberi inflációs adatokat a további kamatcsökkentések akadályának.Ugyanerre a következtetésre jutottak a pénteki adatismertetés utáni értékelésükben a Goldman Sachs (GS) bankcsoport londoni befektetési részlegének elemzői. Hangsúlyozták, hogy a magyarországi infláció a vártnál magasabb szeptemberi ütem ellenére is változatlanul "igen alacsony", jóval az MNB 3 százalékos célszintje alatt jár, és így várhatóan nem fogja visszatartani a monetáris tanácsot a további kamatcsökkentésektől.

A Goldman Sachs londoni szakértői szerint a kamatdöntések első számú meghatározó tényezője változatlanul a forintárfolyam és a kockázati környezet. A GS elemzői úgy vélekedtek, hogy a jelenlegi támogató környezet újabb 0,20 százalékpontos kamatcsökkentést valószínűsít a monetáris tanács október végi ülésén.
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.



Trump harca

Egyelőre nem sok sikert könyvelt el a tabudöntögető új amerikai elnök, ami a gazdaságélénkítési tervére is árnyékot vet.

Mankó a hitelzűrzavarban

Fogyasztóbarát bankkölcsön

Bankból a katedrára

Rekordszámú gyereket sikerült elérni az idén a pénzügyi tudatosságra nevelő programmal.

A nagy meglepetés

Lakossági állampapír-vásárlás

top200