brusszel


Három eurótagállam a világ tíz legkockázatosabb adósa között

Figyelő Online
2013.10.15  16:58   
mail
nyomtatás
A világ tíz legkockázatosabb államadósa közül három az euróövezet tagja a legnagyobb londoni adósságpiaci adatszolgáltató csoport kedden ismertetett idei harmadik negyedéves országkockázati összesítése szerint.
Magyarország - amely tavaly kikerült e tízes mezőnyből - tovább javított helyezésén: most már a huszadik a globális listán, amelyen minél lejjebb van egy ország, annál kevésbé számít kockázatos szuverén adósnak.

Az S&P Capital IQ globális piaci adatelemző csoport kedden Londonban bemutatott új sorrendjében változatlanul Argentína áll az élen, és továbbra is a legkockázatosabb tíz államadós között van az eurógazdaságok közül Ciprus, Görögország és Portugália.Ezek az eurótagállamok Argentína mellett olyan országokkal együtt szerepelnek a legkockázatosabb tízes csoportban, mint Ukrajna, Venezuela, Pakisztán, Egyiptom, Irak és Libanon.

A cég az államadósság-törlesztési leállás kockázata ellen kínált származékos biztosítási csereügyletek (credit default swaps, CDS) szeptemberi utolsó árazásai, illetve az ennek alapján számolt - bár a CDS-árfolyamokkal egyenes korrelációt nem mutató - halmozott távlati törlesztésleállási rizikó (CPD) alapján dolgozta ki a vizsgált országok kockázati sorrendjét.

E mérőszámok alapján Ciprus messze a legkockázatosabb szuverén adós az euróövezeten belül, és változatlanul sokkal rizikósabb az évek óta súlyos adósságválsággal és recesszióval küszködő Görögországnál is.

Ciprus az új kockázati lista összeállításához figyelembe vett szeptemberi utolsó zárás alapján 1026 bázispontos CDS-középárfolyammal szerepel a legkockázatosabb tíz államadós csoportjának harmadik helyén. Ez azt jelenti, hogy minden tízmillió euró névértékű ciprusi államkötvényre több mint egymillió euróért kínáltak törlesztéskockázati biztosítási tranzakciókat a befektetőknek a londoni piacon a lista összeállításának idején.

Az S&P Capital IQ számítási modellje szerint a szeptember végi ciprusi CDS-árszint arra vall, hogy a londoni adósságpiac csaknem 60 százalékos halmozott valószínűséggel árazza Ciprus mint államadós törlesztésképtelenné válását az irányadó ötéves távlatban.A kelet-európai országok közül Ukrajna messze a legkockázatosabb szuverén adós a cég londoni szakelemzőinek kedden ismertetett negyedéves összesítése szerint. Ráadásul az ukrán kockázati mérőszámok jelentősen romlottak is az elmúlt negyedévben, szembehaladva a szuverén CDS-árfolyamok valamelyes javulást mutató globális folyamatával.Az S&P Capital IQ kimutatása szerint Ukrajna CDS-tranzakcióinak középárfolyama a harmadik negyedév utolsó kereskedési napján 1124 bázispont volt; ebből a ház 54 százalékos távlati halmozott szuverén törlesztésleállási kockázatot számolt ki. Ukrajna ezekkel a kockázati mutatókkal az előző negyedévi hetedik helyéről a második helyre került a legrizikósabb tízes mezőnyben.

Ukrajnát a nemzetközi hitelminősítők is egyre kockázatosabb államadósnak tartják.A Moody's Investors Service, világ legnagyobb hitelminősítő csoportja a múlt hónapban Ukrajna államkötvény-osztályzatát az addigi "B3"-ról egy fokozattal "Caa1"-re rontotta, és az új osztályzatot is azonnal leminősítési felülvizsgálat alá vette. A Moody's elsősorban az egyre aggasztóbb külső ukrán likviditási pozícióval indokolta a lépést.A "Caa1" besorolás - amely más hitelminősítők módszertanában "CCC plusz"-nak felel meg - már rendkívüli kockázatokra figyelmezteti a befektetőket az érintett adóssal kapcsolatban.Az S&P Capital IQ kedden ismertetett harmadik negyedévi globális országkockázati listáján - a halmozott távlati törlesztésleállási rizikó (CPD) szeptember végi mérőszámát figyelembe véve - Magyarország a 20. helyen szerepel, két helyet javítva az előző negyedévi listához mérve.

A kimutatás szerint e mutató alapján Magyarország jelenleg kevésbé kockázatos államadós, mint például az euróövezeti tag Spanyolország, Olaszország és Szlovénia.A CDS-kontraktusok árfolyamait tekintve az európai felzárkózó gazdaságok az elmúlt negyedévben - Ukrajnát nem számolva - átlagosan 7 százalékot javítottak, és a térségen belül Litvánia, Magyarország és Szlovákia teljesített a legjobban - áll a ház keddi elemzésében.A harmadik negyedéves lista szerint a világ legbiztonságosabb államadósa törlesztéskockázati szempontból változatlanul Norvégia, utána Svédország, Finnország, Dánia és Németország következik. Rajtuk kívül a legjobb tízes csoportban van még Svájc, Ausztria, Nagy-Britannia, az Egyesült Államok és Ausztrália.Az S&P Capital IQ londoni szakelemzői kiemelik, hogy az Egyesült Államok az előző kockázati listához képest a harmadik negyedévben öt helyet rontott, és most már csak a 9. a tíz legkevésbé rizikós államadós mezőnyében. A ház szerint ezt elsősorban az amerikai szövetségi jegybankrendszer (Federal Reserve System) mennyiségi enyhítési ciklusának leépítésével, illetve az államadósság-limit emelésével kapcsolatos bizonytalanságok okozták.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.