brusszel


Magasabban és korábban tetőzhet a Duna Budapestnél

Figyelő Online
2013.06.06  08:40   
mail
nyomtatás
A fővárosban a korábban várt 875 centiméterrel szemben 885 centiméteren tetőzhet a Duna vízszintje hétfőn nap közben az Országos Műszaki Irányító Törzs (OMIT) friss adatai szerint; délelőtt összeül a szervezet tudományos tanácsa.
A folyó vízszintje négy óra alatt további 9 centiméterrel, 699 centiméterre emelkedett a fővárosban. Az eddigi legnagyobb, 2006-ban mért szintet hétfőn 25 centiméterrel haladhatja meg a vízállás.

Csütörtökön délelőtt összeül az OMIT Tudományos tanácsa, amelyet a 2000. évi rendkívüli tiszai árvízvédekezés alkalmával hívtak össze először a védekezés kritikus helyzeteinek elemzéséhez és a szükséges megelőző, illetve operatív beavatkozások döntéseinek előkészítéséhez. A testület javaslattevő, véleményező szerepet tölt be az OMIT mellett - írta a szervezet. Megjegyzik: az ár várható levonulása az emberi erőforrások és a technikai eszközök bevetésének köszönhetően előreláthatólag sehol nem okoz majd kritikus, kezelhetetlen helyzetet.

A legutóbbi vízjelentés szerint a Duna 4 óra alatt Nagybajcsnál is 9 centimétert emelkedett, így a vízállás a Győr-Moson-Sopron megyei településnél 786 centiméter, a tetőzést pedig 900 centiméter körül várják, amely 25 centiméterrel haladja meg a 2002-ben mért legnagyobb vízállást. A folyó Komáromnál 14 centimétert emelkedve 684 centiméteren áll, Esztergomnál a vízmérce legutóbb 630 centiméteres vízállást jelzett, Nagymarosnál pedig 563 centimétert.
Az OMIT tájékoztatása szerint már 707,7 kilométer töltésen van árvízvédelmi készültség Magyarországon. I. fokú védekezés van 371,7 kilométeren (a Dunán Budapest alatt Ercsitől az országhatárig, a Marcal középső szakaszán).
II. fokú védekezés van 82,4 kilométeren (a Duna Budapest alatti szakaszán a jobb parton Érdig, a bal parton Soltig), és III. fokú a védekezés 62,4 kilométeren (a Rába Győr-Árpási, Győr-Koroncói szakaszán, a Marcal Győr-Koroncói, valamint a Koroncó-Mórichida árvízvédelmi szakaszán).
Rendkívüli védekezés folyik 191,2 kilométeren (a Győr-Moson-Sopron megye területén a Duna-menti és Mosoni-Duna menti, Komárom-Esztergom megye és Pest megye Budapest feletti területén a Duna-menti állami védvonalakon).
A védekezésben 13 önkormányzat vesz részt.

Kapcsolódó cikkek
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.